verekedés

2020.08.11. 12:56

Eltörte a nő arccsontját a vita hevében

A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés miatt nyújtott be vádiratot két fiatal férfi és egy nő ellen, akik a kaposvári Deseda tónál robbantottak ki verekedést.

K.G.

Egy közeli vendéglátóhelyen zenés rendezvényt tartottak, ahová a vádlotti és a sértetti társaság is személygépkocsival érkezett. Többen fogyasztottak alkoholt, majd a rendezvényt követően a hajnali órákban már a parkolóban beszélgettek, amikor a vádlottak összeszólalkoztak egy másik társasággal. A szóbeli inzultus azonban tettlegességbe torkollt, és az egyik férfi vádlott olyan erővel ütötte meg egy nő arcát, hogy az áldozat elesett és eszméletét vesztette, valamint az ütéstől egyik arccsontja is eltörött. Ekkor érkezett a helyszínre a sértetti társaság két tagja, akik közül egy férfi kérdőre vonta a vádlottakat. Emiatt ismét szóváltás alakult ki, de ekkor már többen kezdtek verekedni, és a számonkérő férfit úgy megütötték, hogy eltört az orrcsontja. Az ügyészség két vádlottat felfüggesztett börtönre ítélné, társukra pénzbüntetést szabnának ki.

Képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában