szereptévesztés

2020.09.09. 10:48

Megverte a vendéget a biztonsági őr Siófokon

Úgy tett rendet a vendégek között, hogy elverte az egyiket. Csak úgy, önszorgalomból

K.G.

A Siófoki Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt 33 éves férfit, aki biztonsági őrként, munka közben bántalmazott egy vendéget Siófokon. A garázdaság miatt már korábban felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt férfi 2020 júliusában biztonsági őrként dolgozott az egyik siófoki szórakozóhelyen, amikor az egyik éjszaka egymással dulakodó vendégekre lett figyelmes.

Ekkor ahelyett, hogy jogszerűen megfékezte volna őket, odament az egyik érintetthez, akit mindenféle előzetes felszólítás nélkül ököllel hátulról fejen ütött, majd megpróbálta elhúzni a rendbontás többi résztvevőjétől. Azután sem hagyott fel az ellenállást nem tanúsító és a dulakodást abbahagyó sértett bántalmazásával, akit még négyszer ököllel megütött. A sértett arczúzódást szenvedett, és részben az egyik foga is letörött. A Siófoki Járásbíróság a tettét beismerő biztonsági őrre 60 nap elzárást szabott ki. Az ítélet a védelmi fellebbezés miatt nem emelkedett jogerőre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában