összesítő

2020.10.05. 13:29

Szinte óránként menteni kellett a tűzoltóknak hétvégén

Somogy megyében 37 alkalommal riasztották a tűzoltókat múlt hétvégén. A szombati zivatar okozta viharkárok felszámolása mellett, túlnyomórészt közúti balesetekhez vonultak a tűzoltók az elmúlt napokban, de öt alkalommal tűzesethez is riasztották az egységeket.

Sonline

Pénteken, Belegen egy családi ház kéményében lángra kapott a lerakódott korom és kátrány. A kiérkező nagyatádi hivatásos tűzoltók eltávolították a még lángoló égésterméket a tűztérből és kitisztították az égéstermék elvezetőt.

Lesodródott az útról egy személyautó a Porrogszentpál és Porrog közötti úton péntek délután. A jármű motortere kigyulladt, amit a csurgói önkormányzati tűzoltók kiérkezése előtt a helyszínen lévők egy porral oltóval eloltottak. Az egység átvizsgálta a gépkocsit, majd a felforrósodott alkatrészeket visszahűtötte. Az autóban csak a sofőr utazott, aki nem sérült meg.

Egy húsz méter magas fa ága megrepedt és veszélyesen megdőlt Kaposváron, a Dombóvári úton, pénteken. A faág veszélyeztette a gyalogos és a közúti forgalmat is. A város hivatásos tűzoltói létraszerről, motorfűrésszel, több, mint két óra alatt darabolták le és távolították el a veszélyes ágat.

Szombaton lesodródott az úttestről, majd fának csapódott egy gépkocsi a Csurgót és Iharosberényt összekötő útszakaszon. A járműből a csurgói önkormányzati tűzoltók egy embert feszítővágóval kiszabadítottak, akit átadtak a mentőszolgálat munkatársainak.

A szombat reggeli órákban egy tizenöt méter magas fűzfa törzse hasadt fel Magyaregresen, amely veszélyt jelentett egy közeli épületre. A kaposvári hivatásos tűzoltók, mintegy két óra alatt darabolták le, és vágták ki a fát.

Kombájnnal ütközött egy gépkocsi szombat délután, Juta külterületén A balesethez a kaposvári hivatásos tűzoltók vonultak, akik feszítővágó berendezés segítségével kiszabadították a személyautó beszorult sofőrjét és áramtalanították a járművet. A munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. A sofőrt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Karambolozott két személyautó szombat este Kaposváron, a Damjanich utca és a Virág utca kereszteződésében. Az ütközés következtében az egyik gépjármű az oldalára borult. A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket és elvégezték a műszaki mentést, az oldalára borult autót pedig kerekeire állították. Az autókban csak a sofőrök utaztak, akik nem sérültek meg.

Nem sokkal később Siófokon sodródott le az úttestről és az út menti árokba csapódott egy személyautó a Wesselényi utca és a Somlay Artúr utca kereszteződésében. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járművet és közreműködtek a forgalmi akadály megszüntetésében.

Vasárnap hajnalban egy kisbusz hajtott árokba Balatonlellén. A balatonboglári önkormányzati tűzoltók drótkötél segítségével kivontatták a gépjárművet az árokból. Személyi sérülés nem történt.

Letért az úttestről és a szántásba sodródott egy személyautó vasárnap délelőtt Bonnya és Somogyacsa között. A törökkoppányi önkéntes tűzoltók áramtalanították a gépkocsit, a balesetben senki sem sérült meg.

Egy tízméteres fa nagy méretű ága szakadt le vasárnap délután Kaposváron az Ivánfahegyalja utcában, amely veszélyeztette a közlekedést. A műszaki mentést a KÖTÉL Egyesület önkéntes tűzoltói végezték, akik motorfűrésszel eltávolították a veszélyes ágat.

Kadarkúton is akadályozta a forgalmat egy fa, amely az útra dőlt vasárnap délután. A helyi önkormányzati tűzoltók rövid idő alatt eltávolították a fát és megszüntették a forgalmi akadályt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában