gyilkossági kísérlet

2020.11.14. 13:23

Vascsővel zúzta be haragosa fejét

Két részeg férfi ököllel és egy vascsővel vert majdnem halálra egy harmadikat Bábonymegyeren.

Sonline

2020. április 11-én 19 óra 30 perckor Bábonymegyeren két helyi férfi italozást követően szóváltásba keveredett harmadik társukkal, amely során egyikük vascsővel, másikuk pedig ököllel ütlegelte a sértettet. Az 51 éves férfi a bántalmazás következtében életveszélyes fejsérüléseket szenvedett, életét a gyors orvosi közbeavatkozás mentette meg. A rendőrök a feltételezett elkövetőket a helyszínen elfogták.

Az igazságügyi szakértői vélemény alapján a 30 éves V. Pétert emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja, míg 69 éves társát – aki ököllel bántalmazta a sértettet – a Siófoki Rendőrkapitányságon garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A siófoki rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a nyomozás során keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Somogy Megyei Főügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában