fotók

2020.12.01. 09:22

Drogültetvény gondozása közben ütöttek rajta a rendőrök

Kábítószer kereskedelem miatt gyorsított eljárásban emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy 28 éves kaposvári férfi ellen, akik a saját maga által termesztett marihuánával kereskedett az ismerősei körében.

K.G.

Még 2018 nyarán Kaposvár egyik félreeső, külterületi részén létesített egy marihuána ültetvényt, melyet rendszeresen gondozott. A kábítószert három másik férfinak értékesítette, akik rendszeres vásárlóivá váltak, egyikük legalább 100 alkalommal vásárolt tőle marihuánát. A vádlott az elfogásáig terjedő két éves időszakban 700 ezer forint bevételre tett szert a drogból. A férfira a kaposvári nyomozók 2020 augusztusában éppen az ültetvény gondozása közben ütöttek rajta. Az akcióban 26 tő kendert és a növények ápolásához szükséges vegyszereket, illetve kerti szerszámokat foglaltak le. A vádlott lakóhelyén tartott kutatáson a kábítószer termesztéshez, illetve kereskedelemhez szükséges eszközök, digitális mérleg, fém őrlő és kendertartó dobozok kerültek elő, illetve a nyomozók az értékesítésre és a vádlott saját fogyasztásra szánt kábítószert is lefoglaltak.

A vádlottat a nyomozó hatóság őrizetbe vette, majd az ügyészség indítványára a bíróság a letartóztatását is elrendelte. A kiterjedt bizonyítást igénylő nyomozás alig három hónap alatt befejeződött, így a Kaposvári Járási Ügyészségnek lehetősége nyílt az ügyet gyorsított eljárásban befejezni. A Kaposvári Járásbíróság tárgyalásán a vádlottat bűnösnek mondták ki, és 3 év börtönbüntetésre ítélték, valamint vagyonelkobzást rendeltek el a kábítószer-kereskedelemmel szerzett pénzösszegre. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg a védelem enyhítésért fellebbezett.

Ezek is érdekelhetik