erőszak

2020.12.01. 14:56

Fegyházat szabtak ki az erőszaktevő mostohára

A vád szerint megerőszakolta a nyolc éves gyereket, fegyházat kért rá a bíróság.

Sonline

Forrás: Pixabay

A Kaposvári Törvényszék 9 év fegyházbüntetést szabott ki egy 32 éves nagybajomi férfival szemben tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt. A bíróság ezen kívül 9 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat, akit végleges hatállyal eltiltott bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, vagy egyéb tevékenység végzésétől, melynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét végezné, vagy ilyen személlyel hatalmi, befolyási viszonyban állna.

Az ítélet tényállása szerint a vádlott három évvezelőtt nyáron költözött élettársával és annak három kiskorú gyermekével egy átmeneti otthonba, ahol napi rendszerességgel masszíroztatta magát az akkor 8 éves sértettel, akit – amíg édesanyja másik helyiségben tartózkodott – rendszeresen arra vett rá, hogy miközben az ágyon feküdt, nyúljon be alsónadrágjába és a nemi szervét húzogassa, illetve őt orálisan elégítse ki. A vádlott esetenként a sértett alsóneműjét is lehúzta, és nemi szervét simogatta.

A sértett a további bántalmazástól tartva két évvel később, augusztusban elmesélte a történteket édesapjának, aki a feljelentést megtette.

A bíróság a tárgyaláson a vádlott letartóztatását rendelte el. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, mivel azonban a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezést jelentett be, az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában