önkényes lakberendezők

2021.01.22. 07:43

Napokig hordta el a berendezést a balatoni tolvajpáros

Külföldiek balatoni nyaralóit próbálta meg kirabolni egy férfi és egy nő. Az élettársak egyszer sikerrel is jártak, egy holland tulajdonos nyaralójának a teljes berendezését elhordták. Még a konyhabútort és az éjjeli szekrényeket is meglovasították.

Sonline

Forrás: Shutterstock

Fotó: UfaBizPhoto

Nem bizonyult jó felvigyázónak az a páros, akik gondjaira bízta nyaralóját a holland tulajdonos. A férfit és a nőt azzal vádolja a Siófoki Járási Ügyészség, hogy a ház komplett berendezését meglovasították.

Az ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal és folytatólagosan elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellenük.

A vádirat szerint az élettársak korábban gondozták és felügyelték a külföldi sértett Balatonhoz közeli településen lévő ingatlanát. Mivel jól ismerték már a nyaralót így azt is pontosan tudták, hogy milyen berendezési tárgyak találhatók benne.

A vádlottak tavaly áprilisban döntöttek úgy, feltörik a ritkán használt házat és elhozzák onnan azokat a tárgyakat, amikre szükségük lehet. Mivel kulcsuk már nem volt, ezért a férfi betörte a konyhaablakot, majd a belülről kinyitott bejárati ajtón keresztül sötétedés után, napokon keresztül hordták el a háztartási gépeket, szerszámokat, lakberendezési és használati tárgyakat.

A használati tárgyakat kiszórták a földre és vitték ami mozdítható. Fotó: Ügyészség

A vád szerint 351 különböző tárgyat loptak el, amelyek értéke összesen másfél millió forint volt.

Még a konyhaszekrényt sem kímélték. Fotó: Ügyészség

Ezután a páros májusban is hasonló akciót tervezett, akkor egy német tulajdonos nyaralóját próbálták meg kipakolni. De nem jártak sikerrel, mert az ajtó zárszerkezetét nem tudták felfeszíteni.

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a vádlottakkal szemben – büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban – végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

A felhasznált fényképek egy részét az egyik tanú csatolta, míg másik részük a helyszíni szemle során készült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában