átverés

2021.01.27. 10:32

Nem fizetett a szénabálákért a csaló

Egy 60 éves férfi vevőként több gazdától fizetés nélkül szerzett meg nagyobb mennyiségű bálát, ezért a Siófoki Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalással vádolta.

K.G.

A férfit korábban faárura elkövetett csalás miatt már végrehajtandó fogházbüntetésre ítéltek. 2019 augusztusában több gazdával is megállapodott abban, hogy tőlük nagyobb mennyiségű szénabálát fog vásárolni. Az első sértett óvatos volt, és nem engedte, hogy a vádlott a teljes, 120 bálás mennyiséget teherautóra pakolja, hanem ragaszkodott ahhoz, hogy a férfi az első forduló árát ott helyben kifizesse. A vevő ekkor úgy tett mintha meg akarná írni a szükséges papírokat, de amikor az autójához ért, egyszerűen fizetés nélkül elhajtott a helyszínről, amivel több mint 200 ezer forintos kárt okozott.

Egy tabi gazdát a vádlott jóval nagyobb tétel, összesen 600 szénabála megvásárlásával ejtett tévedésbe. A sértett telephelyéről több napon keresztül hordtak el szénát a vádlott által szintén megtévesztett fuvarozók. A sértett azonban tudomást szerzett arról, hogy csalóval van dolga, ezért feljelentést tett a rendőrségen. Ennek köszönhetően a több mint 2,5 millió forintos kár szinte teljes egészében megtérült. Nem térült meg viszont annak a két fuvarozónak kára, akiket a bálák 800 ezer forintos összegű szállítási költségével vert át a vádlott. A férfi beismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezért a bíróság 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a különös visszaesőnek minősülő férfit. Az ítélet az előkészítő ülésen jogerőre emelkedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában