2021.02.23. 11:06
Egy somogysárdi szántón ért véget a részeges rali lopott autóval
Jármű önkényes elvételének bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Kaposvári Járási Ügyészség azt a 19 éves fiút, aki azzal kezdte az idei évet, hogy ittasan meglovasított egy ház udvarán parkoló autót.
A vádlott szilveszterkor egyik ismerősénél italozott Somogysárdon, majd 15 óra körüli időben gyalog indult haza a szomszéd faluba, azonban út közben észrevett az egyik ház udvarán leállított gépkocsit, amiben benne volt az indítókulcs, ezért elhatározta, hogy a verdával „ralizik” egyet. Az autóval nem jutott messzire, mivel a kocsi a ház mögötti sáros szántásba süllyedt, és a személyautóban 161 ezer forint kár keletkezett.

A fiatal férfi nem először kötött el járgányt, legutóbb a Kaposvári Járásbíróság 2020 szeptemberében nem jogerősen egy év börtönbüntetést szabott ki rá ugyanilyen bűncselekmény elkövetése miatt. A Kaposvári Járásbíróság a mostani eljárásban a vádlottat 90 nap elzárásra ítélte, azonban ez a döntés nem emelkedett jogerőre, mert az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásáért jelentett be fellebbezést.