2021.02.22. 15:58
Kerti szerszámokat akartak lopni, elcsípték őket
Szerszámokat próbáltak meglovasítani a tolvajok, amikor a rendőrök rajtakapták őket. Lopás miatt indítottak nyomozást a két férfi és egy nő ellen.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-Irányítási Központjába betörésről érkezett bejelentés egy kaposvári ingatlanról. A helyszínre érkező körzeti megbízottak három férfit és egy női társukat érték tetten a bűncselekmény elkövetőse során.

A feltételezett elkövetők egyik melléképület lakatját lefeszítették, és onnan kézi szerszámokat, illetve különböző kerti eszközöket próbáltak meg eltulajdonítani. Az egyenruhások a 24 és 54 év közötti helyi lakosokat elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók mind a négyüket lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. H. Lászlót, H. Lászlónét, valamint H. Patrikot – mivel a bűncselekmény elkövetésekor már személyi szabadságukat korlátozó kényszerintézkedés alatt álltak – őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.