eltűnő lábbelik

2021.05.13. 10:33

Térfigyelő kamera buktatta le a botcsinálta cipőtolvajt

Száradni rakta ki cipőjét a tulajdonos a ház előtti térkőre, meglepődve tapasztalta, hogy lába kélt a lábbelinek. A drága sportcipőt a kerítésen átugorva lopták el és azonnal új gazdát is kapott.

Sonline

Garden fence with gabions

Fotó: Shutterstock

Még múlt héten történt, hogy egy siófoki nő – tisztítás után – kihelyezte családi háza udvarára cipőjét. A drága lábbelit a térkőre tette, hogy ott végezze rajta a nap a dolgát. Csakhogy a cipő eltűnt, ezt jelentette a tulajdonos a rendőrségnek.

A rendőrök az adatgyűjtések során köztéri kamerák felvételei alapján azonosították a csuka-tolvajt, akit két nappal később el is fogtak és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra.

A nyomozók a 30 éves siófoki B. Róbertet lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, aki a vallomásában elmondta, hogy a kerítésen átugorva lopta el a női cipőt, melyet rövid időn belül el is adott egy ismerősének. A gyanúsított által megnevezett férfinél tartott házkutatás során a lábbeli elő is került.

Borítókép: sonline illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában