el nem ismer művészet

2021.06.07. 15:07

Gyerekek rongálták meg a taranyi templomot

Megdöbbenve látták a taranyiak, hogy a napokban megrongálták a település katolikus templomának falát és annak környékét.

K.G.

Kék színű, állatok sebkezelésére szolgáló spray-vel fújták be az épület lábazatát, az emlékművet, a kerítést és a járdát. Miután a polgármester Sándor László plébánossal megszemlélte a káresetet, rendőrségi feljelentést tettek.

– A nyomozás kiderítette, hogy a két elkövető nyolc-tíz év körüli gyermek volt, akik nem taranyiak, csak a hétvégére utaztak ide – mondta a rongálásról Szekretár Pál polgármester. – A gyermekek szülői felügyelet nélkül maradtak, ekkor követték el a rongálást.

A rendőrségi nyomozás teljes lezárása után további tájékoztatást adnak majd az eredményéről. A kárt ezután mérik majd fel, várják a biztosító szakemberét, csak ezt követően következhet a helyreállítás.

Amint lehetőség nyílik rá, Tarany község önkormányzata minden lehetséges eszközzel segíti az eredeti állapot visszaállítását. A faluba Nagyatádról jár a plébános, hetente tart szentmisét. A templomi rongálás sokáig beszédtéma volt a községben, ezért az önkormányzat mindenkit arra kér, hogy óvják közös értékeiket, s szülők mutassanak jó példát a gyermekeknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában