boldog idők

2021.06.10. 11:04

Visszaadták a siófoki kislány biciklijét a rendőrök

Májusban lopták el a siófoki kislány biciklijét egy társasház tárolójából. Szerencsére a jármű megkerült és visszakerült jogos kis gazdájához.

Sonline

Egy társasház tárolójából loptak el májusban egy gyerekbiciklit és rollert. A rendőrök rögtön keresni kezdték a járműveket, s a nyomozás során egy 22 éves ádándi nőhöz vezette el őket.

A körzeti megbízottak a feltételezett elkövetőt kedden elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Az egyenruhások a beszerzett információk alapján megtalálták a gyerek kerékpárt, amin a tolvaj a bűncselekmény után túladott. A biciklit a nyomozók lefoglalták és visszaadták jogos tulajdonosának, a roller hollétét pedig tovább kutatják.

A boldog kis tulajdonos a megkerült kerékpárral. Fotó: police.hu

Az értékek megóvása érdekében a bűnmegelőzési szakemberek az alábbiakat tanácsolják:

  • Távozáskor mindig zárja le kerékpárját! A megbízhatóság fontos, inkább egyszer vegyen minőségi zárat, mint kétszer kerékpárt!
  • Biciklijét lakatolja stabil tárgyhoz, a vázat és a hátsó kereket egyszerre rögzítve!
  • Ha hosszabb időre kell otthagynia kétkerekűjét, eldugott helyek helyett válasszon a forgalmas, jól kivilágított, közterületi kamera által is belátott lehetőségek közül!
  • A könnyen leszerelhető tartozékokat (szerszámok, lámpák, sportkulacsok, okos eszközök) ne hagyja a kerékpáron!
  • Lakása, nyaralója udvarán se hagyjon lezáratlanul, vagy felügyelet nélkül biciklit. A kertkaput nappal is zárja be, éjszakára pedig a zárt tároló jelenti a még nagyobb biztonságot.
  • Regisztráltassa kerékpárját a BikeSafe program keretében, melyet a rendőrség díjmentesen végez!
  • Amennyiben minden óvatosság ellenére bűncselekmény áldozatává válik, ne változtassa meg a helyszínt, és azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában