átverés

2021.08.05. 13:18

Egyetlen autó sem lett az előlegekből

Ugyan már felhagyott az autók importjával, de továbbra is azt állította vevőinek, hogy meg tudja hozatni a kért autókat. Az előlegeket felvette annak rendje és módja szerint, csak a négykerekűk nem érkeztek meg. Most az ügyészség csalással vádolja a siófoki férfit.

K.G.

Forrás: Pixabay

A Siófoki Járási Ügyészség huszonhét rendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat egy volt autókereskedő ellen, aki külföldről behozott autók ígéretével több mint 22 millió forintot csalt ki áldozataitól.

A 46 éves férfi korábban gépjárművek importálásával és értékesítésével foglalkozott, mely tevékenységével 2018-ban felhagyott, a munkáját népszerűsítő internetes oldalt viszont továbbra is működtette. Az ezt követően internetes hirdetésekre, valamint korábbi ügyfelei ajánlására hozzá forduló vevőknek a vádlott valótlanul azt állította, hogy még mindig tud külföldről behozott gépjárművet kedvező áron értékesíteni, és tőlük előlegként 250 ezer forint és 3 millió forint közötti összegeket vett át.

A vádhatóság szerint a férfi tudta, hogy nem fog járműveket behozni, mégis két éven keresztül huszon sértettet vert át ezzel a módszerrel. Nekik összesen több mint 22 millió forint kárt okozott.

A pénzt saját kiadásaira, életszínvonalának fenntartására, illetve tartozásai kiegyenlítésére fordította.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség arra tett indítványt, hogy a férfit végrehajtandó börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítéljék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában