nem adták fel a rendőrök

2021.08.18. 11:48

Öt év után került elő a betörő

5 év után azonosították egy betörés feltételezett elkövetőjét, DNS-minta buktatta le.

Sonline

Forrás: SMRFK

A Barcsi Rendőrkapitányság 2016. február 19-én lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Az ügy adatai alapján az elkövető felfeszítette egy vízvári telephely műhelyének ajtaját, majd a helyiségből többmillió forint értékben tulajdonított el bozótvágókat, motorfűrészeket, permetezőgépet, ágvágót, lombvágót, valamint egy talajfúrót.

A barcsi nyomozók tudomására jutott egy Baranya megyében elkövetett lopás, ahol az elfogott tettes DNS-profilja egyezett az öt évvel ezelőtt, a vízvári helyszínen rögzített nyomokkal. A körzeti megbízottak a 40 éves gyanúsítottat 2021. augusztus 17-én Barcson fogták el, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol K. Gábort gyanúsítottként hallgatták ki. A pécsi férfi lakcímen kedden tartott házkutatás alkalmával a nyomozók a vagyonvisszaszerzés érdekében több motorfűrészt és bozótvágót foglaltak le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában