időskori tévedés

2021.09.19. 12:22

Majdnem elütte a gyerekét bekötni szándékozó apukát, majd továbbhajtott

Pedig még a parkoló autó ajtajának is nekiment, de nem tűnt fel a 71 éves férfinek.

Sonline

Fotó: Shutterstock

2021. július 16-án, este 20 óra után Kaposfüred belterületén okozott balesetet személyautójával közlekedve egy 71 éves mezőcsokonyai lakos. A sofőr kellő oldaltávolság megtartása nélkül próbált meg kikerülni egy, az úttest jobb szélén, szabályosan várakozó személyautót, melynek során a jármű bal hátsó, részben nyitott ajtajának ütközött. Az ajtó mögött éppen fiát csatolta be a gyermekülésbe egy 34 éves férfi, aki a személyi sérülést csak azzal tudta elkerülni, hogy fellépett a jármű küszöbére.

Az idős autóvezetőt a rendőrök még aznap éjjel előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol cserbenhagyás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi vallomása során úgy nyilatkozott, hogy az ütközéstől megijedt, és ezért hajtott tovább.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában