Életveszélyes a hanyagság

2022.01.20. 13:47

Mindenünk eléghet ha nem figyelünk a kéményre

Az elmúlt négy hónapban csaknem harminc kéménytűzhöz riasztották a megye tűzoltóit. A legtöbb esetben a kéményben lerakódott korom gyulladt meg és onnan terjedt át a tűz az ingatlanra. Mindez megelőzhető lenne azzal, ha évente egyszer kihívnánk a kéményseprőt.

Góz Lilla

Fotó: LANG ROBERT

Szinte minden napra jutott egy kéménytűz a napokban Somogyban. Volt olyan eset is, mikor a lakóknak el kellett hagyniuk a házukat és rokonoknál találtak menedékre. A megyében tavaly szeptembertől közel harminc esetben riasztották a tűzoltókat kéménytűzhöz. 

– A tapasztalatok szerint minden hatodik lakástűz a kéményben keletkezik. Főként az elhanyagolt és eltömődött kémények, továbbá a füstelvezetőn található repedések okozhatnak gondot. Ha gyúlékony anyag is van a közelben, könnyen bekövetkezhet a baj – mondta Óvári Timót, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivő-helyettese. Hozzátette: míg korábban a kéményseprők házról házra jártak, ma már csak akkor találkozunk velük, ha időpontot egyeztetve mi magunk hívjuk őket. – 2018 január elseje óta, ha nincs bejelentve az ingatlanba gazdálkodó szervezet vagy egyéni vállalkozás, akkor online, a www.kemenysepres.hu weboldalon, az időpontfoglalás ikonra kattintva, valamint telefonon, az ingyenesen hívható 1818-as számon kérhetünk kéményseprő-ellenőrzést, a társasházak esetében pedig automatikusan érkeznek a kéményseprők, az értesítést követően – mondta Óvári Timót. Megjegyezte: a vizsgálat csupán harminc perc. Ezalatt a kéményseprők ellenőrzik a kémény, füstcső, tüzelőberendezés állapotát, a légellátás biztosítottságát és az égéstermék maradéktalan eltávozását. Szükség esetén az égéstermék-elvezetőt kitisztítják. Kiemelte: 2021-ben csaknem 37 500 ingatlannál végzett ellenőrzést a Somogy megyei ellátási csoport, amely közel 70 ezer kémény vizsgálatát jelentette. A szóvivőhelyettes kiemelte: a kéménytüzek megelőzése érdekében a füstelvezetők évenkénti ellenőriztetése mellett a tüzelőanyagot is gondosan meg kell választani. Nem szabad háztartási hulladékkal, lakkozott, festett vagy nedves fával fűteni, mert ezek amellett, hogy mérgező gázokat bocsátanak ki, fokozzák a kéményben a kátrány és a korom lerakódását. 

 

Égető gond a felelőtlenség 

– Sok a régi fűtőberendezés, amelyek nincsenek karban tartva, a legtöbb esetben a hőcserélő eldugul, ahogy visszaáramlik az égéstermék és így hamar tönkremegy a készülék – mondta el Lotti Vendel, kaposvári gázszerelő. Hozzátette: sokszor tapasztalja, hogy csak akkor hívnak kéményseprőt, ha már baj van. A tulajdonosoknak javasolja, hogy szerezzenek be szén-monoxid-jelzőkészüléket, amely életet menthet. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában