Ítélet

2022.01.19. 11:44

Negyven év múlva szabadulhat a kettős gyilkos

Ítéletet hirdetett a Kaposvári Törvényszék a Csokonai utcai kettős tűzhalál ügyében.

Kovács Gábor

2018-ban egy kaposvári édesanya és egyetemista lánya vesztették életüket a tűzben, a vád szerint a lány barátja féltékenységből álmukban megfojtotta mindkettejüket, majd gyújtogatott. A bíróság a vádlottat távollétében életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte több emberen elkövetett emberölés miatt azzal, hogy a 32 éves férfi legkorábban 40 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. A közveszélyokozás vádja alól viszont felmentették, mert a szakértők szerint minimális volt az esélye annak, hogy a tűz továbbterjed a beton társasházban. 

– Az eljárás végére egyértelművé vált a vádlott bűnössége – indokolta Vadócz Attila bíró. – Korábban a megye közvéleményében vitát váltott ki a nyomozás, de a bíróság már könnyű helyzetben van, hiszen több szakértő véleményéből könnyebb következtetést levonni. Az elsődleges orvosszakértői vélemény ugyanis még szénmonoxid-mérgezést állapított meg a halál okaként, de ezt azóta módosította a toxikológus szakértő.  Egy biztos: a belülről bezárt lakásban hárman tartózkodtak, közülük ketten meghaltak. 

A tűzvizsgáló szakértő megtalálta a nyílt láng használatának nyomát egy ágynemű égésekor, azt mécses nem okozhatta, szögezte le a bíró. Ráadásul a fiatalabb sértettre ruhákat dobált a tettes, az égés meggyorsítása érdekében. Az, hogy két egymástól elzárt szobában három tűzgóc egyidejűleg önmagától keletkezzen, gyakorlatilag kizárható. A sértettek testhelyzete is arra utalt, hogy a tűz keletkezésekor már halottak voltak. Az anya körme alatt azonban megtalálták a férfi DNS-ét, ami védekezésre utalt.    

Az ítélethirdetés után az ügyész a tényleges életfogytiglan érdekében, és a közveszélyokozás vádja alóli felmentés ellen fellebbezett. A védő elfogadta a második vádpont alóli felmentést, viszont az emberölés miatt is felmentésért, illetve másodlagosan enyhítésért fellebbezett. Az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik. Ha az izraeli-arab vádlottat a kiadatási őrizetből Magyarországra szállítják, az új helyzetet teremt, akkor őt is ki kell hallgatni.   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában