Törvényen kívüliek

2022.01.21. 13:13

Több bűncselekményt is elkövettek az érdiek egy éjszaka alatt Siófokon

Két érdi férfi és két nő Siófokra utazott szórakozni, majd éjszaka a Balaton-parti város főterén belekötöttek két fiatalba, akiket ütöttek-vertek, rúgtak, a náluk lévő rollert és kerékpárt is hozzájuk vágták, valamint egyiküktől még a pénztárcáját is elvették.

K.G.

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

A sértettek könnyebb sérüléseket szenvedtek. A két érdi pár ezután hajnalban az egyik sétányon megtámadott egy arra sétáló idős férfit, akit a földre löktek, és erőszakkal elvették tőle a táskáját, a benne lévő iratokkal és több mint százezer forint készpénzzel együtt. Az értékeit védeni próbáló sértett szintén könnyebben sérült meg. 

Az eset után a rendőrök a közterületi kamerafelvételek segítségével hamar azonosították az elkövetőket, akiket elfogtak és a siófoki rendőrkapitányságra állítottak elő. Később kiderült, hogy a két nő előző nap délután egy parkban összeverekedtek egymással. A nyomozók a 28 éves és 20 éves nőt, valamint a 28 éves és 21 éves férfit rablással, kifosztással, csoportos garázdasággal, illetve súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítják. Az ügyet azóta lezárták és vádemelési javaslattal küldték meg a Siófoki Járási Ügyészségnek. A gyanúsítottak a letartóztatásban vannak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában