Ittas sofőr

2022.02.08. 11:27

Kocsitörés lett az autósüldözés vége

Az ittas sofőr úgy viselkedett mintha egy akciófilmben lenne, gázt adva elmenekült a rendőri igazoltatás elől. Végül ugyan elkapták, de nem csak a saját, hanem a rendőrök kocsiját is összetörte.

Fotó: Shutterstock

A vád szerint a férfit már tavaly októberben eltiltotta a bíróság ittas járművezetés miatt két évre a vezetéstől. Ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy múlt pénteken újra alkoholos befolyásoltság alatt autóba szálljon. A késő délutáni órákban odahaza elfogyasztott némi sört és házi pálinkát, majd elautózott a közeli italbolthoz, ahol még rátöltött egy kis sört. 

Innen indult volna haza, amikor a fonyódi rendőrök megpróbálták igazoltatni. A vádlott a hosszas rendőri jelzésre látszólag megállt, azonban amikor a járőrök meg akarták közelíteni az autóját, hirtelen gázt adott és elhajtott a helyszínről. A rendőrök végül egy rövid autós üldözést követően tartóztatták fel a vádlottat, aki a menekülés során a rendőrautónak is nekicsúszott, ezáltal abban közel 300 ezer forintos kárt okozott. A férfit az elfogása után a rendőrök őrizetbe vették.

Az ügyészség a büntetett előéletű, felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt álló férfit a bűncselekmény elkövetésétől számított 72 órán belül a Fonyódi Járásbíróság elé állította. A bíróság a hétfői napon megtartott tárgyalás során az ügyészi váddal egyezően állapította meg a férfi bűnösségét, akivel szemben 2 év 6 hónap börtönbüntetést, 5 év közúti járművezetéstől eltiltást, és 3 év közügyektől eltiltást szabott ki. Az ítélet ellen a védelem enyhítésért jelentett be fellebbezést.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában