Grand Theft Nagyatád

2022.06.17. 09:33

Árokba borulva ért véget a csajozós kalandtúra

Egy családi ház udvaráról loptak kocsit nagyatádi fiatalok, amelyet filmes módszerrel indítottak be, hogy kocsikázzanak kicsit a környéken.

Fotó: Shutterstock

A vádlott és fiatalkorú társa tavaly nyáron egy Nagyatád környéki faluba mentek látogatóba. Az esti órákban a községben sétálgatva egyiküknek az az ötlete támadt, hogy kocsikázzanak. Autó híján a két fiatal ezután több ház udvarán is megpróbálta beindítani az ott parkoló autókat. Ehhez a holywoodi filmekből ismert módszert használták, vagyis a kormány alatti burkolatot egy csavarhúzóval megbontották, majd az önindítót megkerülve próbálták elindítani a motort a vezetékek összekötésével.

A két botcsinálta autótolvaj végül a harmadik gépkocsinál jártak sikerrel, majd ezen felbuzdulva felvettek két – a bűncselekményről mit sem sejtő - lányt is az autóba, akikkel mintegy 80 kilométert tettek meg a környékbeli utakon. A dupla randinak azonban rossz vége lett, mivel a gépkocsit vezető vádlott az autóval az árokba hajtott. A szerencsés kimenetelű balesetben végül senki nem sérült meg.

A Nagyatádi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy húszéves fiatallal szemben, aki társával együtt egy Nagyatád környékén elvett autóval kocsikázott közel 100 kilométert. Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. Az ügy fiatalkorú gyanúsítottját a Kaposvári Járási Ügyészség korábban megrovásban részesítette.

A fotók a nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készültek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában