2022.09.20. 13:18
Együtt találta exét az új kedvessel, bemosott neki
Hívatlanul érkezett volt szerelméhez, meglepő felfedezésben volt része.
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az ügy adatai alapján egy 42 éves nagyatádi lakost kellett előállítani vasárnap reggel, mert egykori közös lakhelyükön felkereste volt párját.
A nő otthon tartózkodott, de mellette találta a volt kedves a jelenlegi társat is. Ebből aztán szóváltás alakult ki, majd persze tetlegességig fajult a dolog.
Az ex többször is ököllel arcon ütötte a jelenlegi kedvest. A verekedésnek végül a körzeti megbízottak vetettek véget. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.