Balhé az iskolánál

2022.11.06. 10:00

Elkapták a Siófokon verekedő tizenévest

Egy 15 éves magyarkeszi lakost azzal gyanúsítanak, hogy megverte egy iskolába igyekvő társát Siófokon.

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint pénteken reggel 8 óra előtt Siófok belvárosában egy fiatalokból álló társaság egyik tagja előzetes rövid szóváltást követően több alkalommal ököllel megütött egy iskolába igyekvő fiút. A támadót a társai fékezték meg, és kísérték el a helyszínről. A sértettnek a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. A siófoki körzeti megbízottak a széleskörű és hatékony adatgyűjtés során órákon belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit egy bevásárlóközpontban elfogtak és a Siófoki Rendőrkapitányságra állítottak elő.

A nyomozók a 15 éves magyarkeszi lakost garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Az agresszor a vallomása során elismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy nem is tudja miért, de ideges lett a fiúra, azért ütötte meg, de nagyon megbánta már, amit tett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában