2022.12.15. 08:40
Alvó intézetis lányokat lopott meg az alattomos tolvaj
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a letartóztatásban lévő férfival szemben, aki egy kaposvári gyermekotthonban fosztogatott.
A vádiratban foglaltak szerint a húszas éveiben járó vádlott barátnője révén helyismerettel rendelkezett az intézetben, tudta, hogy az ott lakók szobái hol helyezkednek el.

A vádlott még szeptemberben az éjszakai órákban megjelent az otthonnál, majd egy résnyire nyitva lévő ablakon keresztül bemászott az épületbe. Bement az egyik szobába, ahol a két sértett aludt, ezért halkan elvette az egyik lány közvetlen közelében lévő, összesen 170 ezer forint értékű két mobiltelefont, míg a másik sértett éjjeli szekrényéről dohányterméket vett magához.

A terhelt motozására a lányok nem ébredtek fel, értékeik hiányát csak később fedezték fel. A férfi azonban nem sokáig örülhetett zsákmányának, a kaposvári rendőrök még aznap lefoglalták tőle az eltulajdonított dolgokat.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a próbára bocsátás hatálya alatt álló vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
A felhasznált képeket a kaposvári rendőrök készítették a helyszínen.