2023.04.11. 09:54
Kiadták az izraeli gyújtogatót, újrakezdődhet a tárgyalása
Kiadta hazánknak Izrael azt a 33 éves férfit, akit azért ítéltek el, mert a kaposvári a Csokonai utcában felgyújtott egy lakást, és féltékenységből megölte az egyetemista barátnőjét és annak édesanyját 2018 őszén.
A bűncselekmény után a fiatal férfi elhagyta Magyarországot, miközben egyre erősebbé vált a gyanú, hogy köze volt a kettős tűzhalálhoz. A Somogy Vármegyei Főügyészség 2020 decemberében a távollétében vádat emelt ellene emberölés és közveszély okozása miatt. A somogyi rendőrség kérésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési főosztálya nemzetközi együttműködés keretében felvette a kapcsolatot az izraeli rendőrséggel. Ennek eredményeként nemzetközi elfogatóparancs alapján elfogták Izraelben a vádlottat, majd kezdeményezték a kiadatását.
A kiadatás azonban elhúzódott, miközben a Kaposvári Törvényszéken folyt a tárgyalás, tanúkat és szakértőket hallgattak meg. Végül 2021-ben a bíróság a vádlottat távollétében életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte több emberen elkövetett emberölés miatt azzal, hogy legkorábban 40 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. A közveszélyokozás vádja alól viszont felmentették, mert a szakértők szerint minimális volt az esélye annak, hogy a tűz továbbterjed a beton társasházban. A gyilkosságok ügyében azonban az eljárás végére egyértelművé vált a vádlott bűnössége, indokolta az ítéletet a bíró.
Ám váratlan fordulatot hozott az ügy, és a palesztin származású, izraeli állampolgárságú férfit nemrég valóban kiadták Magyarországnak.
A megérkeztével azonban újra kell kezdeni az eljárást a Kaposvári Törvényszéken, ismertetni vele az eddig tárgyalásokon született jegyzőkönyveket. Így elhúzódó új tárgyalássorozatnak néznek elébe, amely hamarosan megkezdődhet.
Tűz vagy gyilkosság a Csokonai közben?
- Megköszönte a kettős gyilkosság vádlottja, hogy megmentették
- Mindent tagad a két kaposvári nő meggyilkolásáért elítélt palesztin férfi
- Életfogytiglant kért az ügyész az izraeli férfi ellen
- Megkezdődött a kaposvári kettős tűzhalál tárgyalása
Tűz vagy gyilkosság a Csokonai közben?
- Megköszönte a kettős gyilkosság vádlottja, hogy megmentették
- Mindent tagad a két kaposvári nő meggyilkolásáért elítélt palesztin férfi
- Életfogytiglant kért az ügyész az izraeli férfi ellen
- Megkezdődött a kaposvári kettős tűzhalál tárgyalása
- Elfogták a kaposvári kettős gyilkossággal gyanúsított izraeli férfit