2024.05.02. 10:12
Kitették a bárból az erőszakos testvérpárt Siófokon a Petőfi sétányon
Megbotránkoztató viselkedésük miatt kellett kitenni egy bárból egy férfit és egy nőt, a történtek miatt a Siófoki Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés miatt nyújtott be vádiratot.

Fotó: Mócza Dániel
A testvérek 2023 júniusában Siófokon, a Petőfi sétány egyik bárjában italoztak és szórakoztak. Amikor az ittas nő a pulton kezdett táncolni, bátyja a mosdók felé indult, de ittassága miatt a női mellékhelységbe akart bemenni. Ezt látta a közelben álló biztonsági őr, aki rá is szólt a férfira. A részeg vendég azonban a rendreutasítás miatt arcon ütötte az őrt. A szórakozó hely másik vendége ugyancsak tanúja volt a konfliktusnak, és az őr védelmére kelve meglökte a verekedőt. A biztonsági szolgálat ezt követően a vádlottat és a másik vendéget is kifelé kezdte terelni a bárból, de ekkor a csetepatéhoz csatlakozott a nő is. A bár előtt sem hagytak fel erőszakos magatartásukkal, a vádlott férfi a vendéget, a nő az egyik őrt ütötte meg. A férfit végül az őrök együttesen lefogták és a földre vitték, majd átadták a kiérkező járőröknek. Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a testvérek ellen pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.