Gyújtogatás

2025.02.12. 12:04

15 éves fiú indított bosszúhadjáratot Nemesviden, felgyújtotta haragosa autóját

Megsértették, visszavágott. Bosszúból felgyújtott egy autót a nemesvidi fiatal.

Haragos volt a fiatal, úgy döntött revansot vesz. Tette ezt úgy, hogy felgyújtotta az őt megsértő autóját. A 15 éves fiút rongálás vétsége miatt állították elő, kemény volt a bosszú. 

bosszú
Bosszút indított a fiatalkorú Nemesviden. 
Fotó: Somogyi MRFK

Nemesvid mostanában több bűneset is történt.  Volt kutyabotrány és meghurcolás, most pedig fiatalok vesznek meglehetősen durva módon revansot ellenségeiken. 

Bosszúra szomjazott a nemesvidi fiatal

Szerda reggel virradóra, egy akkor még ismeretlen tettes gyújtott fel egy gépkocsit. A böhönyei körzeti megbízottak az adatgyűjtés során azonosították az akkor még feltételezett elkövetőt, akit nem sokkal később el is fogtak. 

A Somogy Megyei Rendőr Főkapitányság tájékoztatása szerint a 15 éves fiatal nagyon megharagudott a jármű tulajdonosára, s úgy gondolta bosszút áll rajta. Tette azt pedig úgy, hogy üzemanyaggal lelocsolta a sértett autóját, majd meg is gyújtotta azt. 

bosszú
Üzemanyaggal lelocsolta, majd bosszúból felgyújtotta.
Fotó: Somogyi MRFK

A fiatalkorút előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki.

Hogy mivel húzták fel így a fiatalat, eddig még nem derült ki. Bízzunk benne, hogy a jövőben valamilyen módon megoldást találnak a szakemberek a rongáló ifjú gyújtogató konfliktuskezelésére, mielőtt más módon is revansot venne az őt megsértő embertársaitól.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában