Helyi kék hírek

2025.03.28. 12:51

Neonáci anya kegyetlenkedett a kislányával, a TEK mentette ki a gyereket

A Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Türjén menekítette ki azt a 12 éves kislányt, akit anyja tartott fogva és terrorizált a szomszédos, Zala vármegyei Türjén.

Az Európai Célkörözési Egységek Hálózatán kereste meg az osztrák hatóság a Készenléti Rendőrségi Nemzeti Nyomozó Irodát egy súlyos gyermekbántalmazással kapcsolatban, miszerint egy osztrák nőt azzal gyanúsítanak, hogy a saját 12 éves kislányát bántalmazza. A police.hu közleménye szerint erre úgy derült fény, hogy a nő középső fiúgyermeke megszökött az anyjától, mert már nem bírta elviselni azt a fajta lelki és testi bántalmazást, amit a két testvérével folyamatosan el kellett viselniük. Miután a legidősebb fiúgyermek otthagyta a családot a középső is hasonlóan döntött. Majd feljelentést tett az anyja ellen, aki mellett ott maradt a fiú legkisebb testvére.

Súlyos gyermekbántalmazás gyanúja merült fel
Súlyos gyermekbántalmazás gyanúja merült fel
Fotó: NNI

Súlyos gyermekbántalmazás gyanúja merült fel

A fejvadászok az információk ellenőrzése után megállapították, hogy az anya Ausztriából Magyarországra költözött, majd egy ideig Vas vármegyében élt kislányával. A Sárvári Rendőrkapitányság is büntetőeljárást kezdeményezett vele szemben, ugyancsak kiskorú veszélyeztetése miatt. A körözött azonban pár hónapja távozott az ismert Vas vármegyei tartózkodási helyéről, és bujkálni kezdett, így elérhetetlenné vált. Szökése során 12 éves kislányát is magával vitte.

A KR NNI számára az osztrák rendőrség, a Sárvári Rendőrkapitányság, valamint az osztrák gyámhivatal által begyűjtött információmorzsákból összeállt a teljes kép, amely alapján azonosították a nő tartózkodási helyét. Az országhatáron átnyúló adatgyűjtés alapján kiderült, hogy a nő egy szélsőjobboldali, neonáci nézeteket valló német férfival költözött össze Zala vármegye egyik kistelepülésén, Türjén.

A Zaol.hu úgy számolt be, hogy a nő elfogására szerveződő akció során kockázatot jelentett, hogy a nő élettársa feltehetően fegyverrel rendelkezik. Ezért az NNI a TEK műveleti egységének a segítségét kérte. Aggodalomra adott okot az is, hogy az anya 12 éves gyermekéről nem kaptak információt, így a rendőrök abban sem voltak biztosak, hogy épségben találnak rá. Az akciót a TEK és a KR NNI március 25-én hajtotta végre. Ahogy a rendőrség megerősítette, az akció közben senki nem tanúsított ellenállást és épségben megtalálták a 12 éves kislányt. 

Az anya bezárta a gyermeket és áldatlan körülmények között tartotta. A rendőrök azonnal gondoskodtak biztonságba helyezéséről.

A nyomozók előállították a 49 éves osztrák nőt, jelenleg átadási letartóztatásban van. Átadásáról a bíróság a későbbiekben dönt – írja a police.hu.

Sajnos a gyermekek ellen elkövetett erőszakos cselekmények Somogyot sem kerülik el. A napokban hatalmas felháborodást keltett, amikor szeméremsértés, lopás, személyi szabadság megsértése miatt csak három év börtönre ítéltek két fiatalkorú lányt.  Egy somogyi gyermekvédelmi intézetben  éltek, kipécéztek egy enyhén értelmi fogyatékos, gyenge fizikumú fiút. 
Családon belüli erőszakról többször is hírt adtunk, legutóbb az idén februárban, amikor egy siófoki vállalkozó verte meg a feleségét egy veszekedés közben úgy, hogy eljárás indult ellene. Mint kiderült, nem ez volt az első eset a családjukban.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában