Óvatlanság

2025.04.01. 09:35

Nagyon súlyos balesetet okozott, mert a GPS-t nézegette

A vétlen sofőr sérült meg, a hibázó utóvezető ellen vádat emeltek. A GPS-re koncentrált, súlyos balesetet okozott.

Nagyon súlyos balesetet okozott, mert a GPS-t nézegette

A GPS nem segített elkerülni a balesetet. A férfi autóval 2024 májusában a kora esti órákban Inke felől Iharosberény irányába haladt úgy, hogy vele szemben ekkor egy három gépkocsiból álló járműoszlop közlekedett. A műszerfalra kitett telefonján futó GPS alkalmazás adataira koncentrált, ezért figyelmetlensége miatt a gépkocsijával a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sáv irányába kezdett áttérni. 

Woman Sitting In Car And Using Navigation System GPS okozott balesetet
GPS okozott balesetet. Fotó: Nico De Pasquale Photography

A GPS-t figyelte, de szemből jött a kamion

A szemből érkező autók közül az első még ki tudta kerülni őt, azonban a sorban másodikként közlekedő nyerges vontató már nem tudott teljesen lehúzódni, ezért a férfi autója nekiütközött a kamion bal oldali hátsó kerekének. Az ütközéstől a személyautó vezetője elveszítette uralmát a járműje felett, ezért irányíthatatlanul a szemközti sávban harmadikként érkező autó felé kezdett sodródni. Egy arra haladó vétlen sofőr látat ugyan a veszélyt, ezért igyekezett jobb oldalra kitérni, de az ütközést már nem tudta elkerülni. 

Csonttöréssel végződött a baleset

A vétlen sofőr a balesetben nyolc napon túl gyógyuló, többszörös töréssel járó súlyos sérüléseket szenvedett. A Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a hibázó autóvezető ellen. Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a fiatal férfival szemben pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában