Helyi kék hírek

2025.04.15. 09:22

Elgázoltak egy idős asszonyt a zebrán, a dédunokái épphogy megmenekültek

Vádat emeltek a figyelmetlen autós ellen. Zebrán ütötte el az idős asszonyt, a dédunokák alig menekültek meg előle.

Zebrán gázolt a negyvenes éveiben járó sofőr, emiatt állították bíróság elé. 2024 márciusában Tabon autózott, amikor a kocsija előtt haladt át a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy idős asszony a két dédunokájával együtt.

zebrán
Zebrán ütötték el a dédmamát
Fotó: Szakony Attila

A gyerekek átkeltek a zebrán, a dédmama nem ért át 

Az idős nő dédunokái előbb keltek át az úttesten, közben a dédmama tovább várakozott, míg egy neki jobbról érkező autó megállással elsőbbséget biztosított neki, ekkor alapos körültekintést követően elindult a túloldalra. A gyalogos azt látta, hogy az átkeléshez biztonságos távolságban van a közeledő jármű. A sofőr figyelmét azonban egy másik autó mozgása kötötte le, ezért késve észlelte a zebrán áthaladó idős asszonyt, így hiába fékezte intenzíven az autóját, már nem tudott megállni, és elütötte a sértettet. 

Az idős asszony a gázolás következtében súlyos fej-, kéz- és lábsérülést szenvedett, 10-12 hét alatt gyógyult. A Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az autó vezetője ellen. Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a bűncselekmény
elkövetését beismerő, és megbánást tanúsító férfival szemben pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában