Siófok

2025.06.19. 09:00

Terjed a közúti erőszak: lefejelte az autóst, mert az reklamált

Vádat emeltek egy garázda balatoni sofőr ellen. Rátámadt egy másik autósra, mert akadályozta a parkolást, és lefejelte.

A két autós egy siófoki áruház előtti parkolóban veszett össze egymással. A helyi sofőr az ismerőseivel tartózkodott a belvárosi üzletnél, azonban úgy álltak meg, hogy akadályozták az ott közlekedő egyik autóst, aki ezt szóvá is tette. A férfi ezen olyannyira felháborodott, hogy a reklamáló autós után ment és közepes erővel homlokon fejelte.

autó
A parkolóban fejelte le az egyik autós a másikat
Fotó: Magyarország Ügyészsége

Pénzbüntetésre ítélnék a garázda autóst 

A garázda férfit végül ismerőse húzta el a megtámadott sofőrtől, majd együtt távoztak. A sértett duzzanattal járó, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban nem terjesztett elő magánindítványt könnyű testi sértés miatt. A Kaposvári Járási Ügyészség viszont garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki egy kaposvári áruház parkolójában erőszakkal vett elégtételt sérelmén. Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában