visszaeső

2018.09.20. 10:39

A kukoricaföldön rejtették el a laptopot

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség három napon belül gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy 27 éves férfit és 31 éves társát, akik egy kaposvári üzletből elloptak egy nagy értékű laptopot.

K.G.

Szeptember elején mentek be a boltba, ahol az egyik tolvaj lekötötte az eladó figyelmét azzal, hogy úgy tett mintha mobiltelefont szeretne vásárolni, míg társa kivárta, hogy az eladó hátat fordítson neki, majd elemelte a vásárlótérben lévő 300 ezer forint értékű laptopot.

Mivel a vádlottak mozgását a közterületi térfigyelő kamerák rögzítették, illetve a sértett is felismerte őket, a rendőrök rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették a tetteseket. Később a laptop is előkerült, amit az egyik elkövető egy kukoricaföldön rejtett el. A Kaposvári Járásbíróság az első rendű vádlottat 40 nap, míg a másodrendű vádlottat 60 nap elzárásra ítélte. Az ügyész mindkét vádlott esetében a büntetés súlyosbítása, vagyis végrehajtandó fogház, illetve börtönbüntetés kiszabása miatt fellebbezett. Az egyik vádlott azóta újabb bűncselekményt követett el, ugyanis ő gyújtott fel egy árusító pavilont a kaposvári Fő utcán, ezért a Kaposvári Járásbíróság szeptember 14-én elrendelte a letartóztatását. A 27 éves férfit egyébként alig két héttel a történtek előtt kifosztás miatt ítélt felfüggesztett szabadságvesztésre a bíróság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában