csalás

2018.06.20. 10:01

A volt francia idegenlégiós cégpiramisával 600 milliót csalt el

A Somogy Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy korábban a francia idegenlégiót is megjárt férfival és négy társával szemben, akik egy cégpiramist kiépítve több mint 600 millió forintos kárt okoztak az állami költségvetésnek.

K.G.

A bűnszervezetet vezető férfi egy biztonsági szolgáltatásokat nyújtó céget irányított. Ahogy a vállalkozás egyre növekedett, és a cég adminisztrációs, illetve adóterhei is megsokasodtak, ezért elhatározta, hogy a társaival létrehoz egy olyan céghálót, amellyel az adófizetést el tudja kerülni. Az érdemi biztonsági szolgáltatást valójában mindvégig az alkalmazásában álló dolgozók végezték, azonban a piramisszerűen felépülő céghálóban a társai segítségével az általános forgalmi adó, illetőleg a munkavállalók foglalkoztatásával járó adóterhek megfizetését fiktív számlákkal és munkaszerződésekkel az alsóbb szinteken lévő, valójában érdemi tevékenységet nem végző, bukásra szánt vállalkozásokra hárította.

Ezek a cégek az adófizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget. Ezzel a vádlottak az állami költségvetésnek összesen 632 millió forint kárt okoztak. A vádlottak közül az elsőrendű vádlott hosszabb ideig előzetes letartóztatásban volt, míg egyik társa egy másik ügyben jelenleg is börtönbüntetését tölti. Az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta ellenük, valamint a a cégekkel szemben több százmillió forint összegű pénzbírság kiszabására is indítványt tett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában