fixtraffi

2018.01.18. 17:30

Műszaki csoda? 167-el mérte be a Véda a 12 éves Skodát

A szóládi család képtelenségnek tartja a 167-es sebességet, amit a Véda rögzített. Kitartanak amellett, hogy nem hajtottak 167 kilométer per órás sebességgel Balatonföldvár belterületén, ezért a 300 ezer forintos bírságot sem szeretné befizetni az a szóládi család, akik próbálják bizonyítani igazukat, de egyelőre csak falakba ütköznek.

Kolumbán Tünde

„Amikor azt gondoljátok, hogy szabályokat betartva közlekedtek az utakon, ne legyetek ebben olyan biztosak! Egy problémamentesnek gondolt vezetés után is nagy meglepetés várhat benneteket” – írta

Aranyás Krisztina a minap közösségi oldalán. A szóládi hölgy és családja még tavaly októberben, Balatonföldvár belterületén haladt át az ottani szupertraffipax alatt, ami 167 kilométer per órás sebességgel mérte be őket. Mindennek a következménye 300 ezer forintos bírság lett.

– Skoda Octaviával voltunk, ami 12 éves,75 lóerős. Bent ültünk négy felnőtt és egy hároméves gyermek, gyerekülésben – idézte fel a történteket Krisztina, aki családjával egyelőre elkeseredetten harcol a durva bírság ellen, ugyanis mint mondja: nem száguldottak Földvár belterületén közel 170-el, ahogy azt a Véda rögzítette.

Két fellebbezésüket már elutasították, továbbinak nincs helye. Ráadásul egyelőre ügyvéd sem vállalta az ügyüket, mert a jogász sem biztos abban, hogy sikeresen bizonyítani tudnák saját igazukat, márpedig egy eljárás – igazságügyi szakértővel – akár a bírság duplájára is emelheti a család kiadását.

Krisztina és férje azonban kitart amellett: nem hajtottak gyorsan. A bírságot pedig azért sem fizetik be, hiszen ha megtennék, az a beismeréssel lenne egyenértékű. A család hétfőn keresni kezdte annak a Suzukinak a sofőrjét, aki a mérőkapu által rögzített felvételek szerint éppen mellettük haladt októberben. A rendszámot a rendőrség nem adta ki, ezért most is a közösségi média támogatásában bíznak, hátha sikerül megtalálni a másik sávban haladó autó vezetőjét, akinek a segítségét remélik.

Ötszáznál többen osztották meg Aranyás Krisztina bejegyzését, ami alatt jó tanácsokkal is bőségesen ellátják az elkeseredett családot. Akad, aki azt írta nekik, kérjék ki a traffipax hitelesítési adatait, mások az útszakasz és az autó paramétereinek ismeretében egyetértenek a családdal abban, hogy a 75 lóerős autóval, amiben négy felnőtt és gyermek utazott, lehetetlenség 167-el menni.

Krisztina arról is beszélt, hogy a balatonszárszói és balatonföldvári térfigyelők felvételeihez is próbálnak hozzájutni, talán tárolják még az októberi felvételeket, amiken, ha más nem, de legalább az látszik, időben mikor tartózkodtak a térfigyelő látószögében.

Aranyás Krisztináék nem adják fel, küzdenek az igazukért, de egyelőre úgy érzik, mindenütt falakba ütköznek. Az biztos: ahhoz, hogy bíróságon kezdhessenek bizonyítási eljárást az ügyvédi költség, az illetékek és a legkevesebb 100 ezer forintos szakértői díjjal is számolniuk kell, és korántsem biztos, hogy megnyerik az ügyet.

Célszerű tájékozódni

– A gépjármű adataival érdemes megkeresni a gyártót, s hivatalosan megtudni, hogy mennyi az adott modell végsebessége – ezt tanácsolja első lépésként a szóládi családnak Koncz István igazságügyi közlekedési szakértő. Az általunk megkérdezett szakember szerint ezután az autóklub jogtanácsosához fordulhat segítségért az ügyben érintett járművezető. Biztatásként azt is hozzátette: több kedvező kimenetelű ügyről van tudomása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában