csetepaté

2018.01.17. 17:30

Tömegverekedés – enyingi romák csaptak össze testépítőkkel Siófokon

Tömegverekedés tört ki a siófoki Petőfi sétányon – a bunyónak a biztonsági szolgálat vetett véget.

K. G.

Jogerősen pontot tettek annak a bírósági ügynek a végére, amely egy a Petőfi sétányon kirobbant verekedés miatt indult. Még tavalyelőtt nyáron esett egymásnak két csapat egy siófoki diszkóban. A bíróságon elhangzott: a szemtanúk úgy írták le a két ellenérdekű felet, hogy a testépítők, és a jól öltözött romák között tört ki a csetepaté.

A konfliktus úgy alakult ki, hogy a testépítők egyike ittasan beszólogatott a fiatal enyingi romáknak: lecigányozta, sőt migránsnak nevezte őket. Az incidens lökdösődésbe, és kölcsönös ütésváltásba torkollt. Tömegverekedés alakult ki, amelynek csak a biztonsági szolgálat tudott véget vetni.

Az eset miatt garázdaságért három enyingi férfit ítéltek el első fokon a Siófoki Járásbíróságon. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlottak és védőjük felmentésért fellebbezett. Az ügyvéd szerint jogos védelem történt, hiszen a testépítők egyike kezdte a verekedést, a vádlottak kezdetben inkább csitították egymást.

Egyébként az enyingiek korábban többször járták már az éjszakai szórakozóhelyen, és soha nem volt velük gond. A Kaposvári Törvényszék tanácsa, mint másodfokú bíróság nem fogadta el a védekezést, és kimondta: a jogos védelem csak a támadás időtartamáig tarthat, tovább nem. Helybenhagyták az első fokú bíróság ítéletét, miszerint két vádlott egy-egy év végrehajtandó börtönbüntetést kapott, míg a harmadik társukkal szemben ugyancsak egy év börtönbüntetést szabtak ki, melynek végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában