Nagyszakácsi

2017.09.21. 14:00

Trágár és fenyegetőző fiúk miatt nem aludt a család

Összeütközésbe került egy nagyszakácsi család a helyi nevelőotthonnál lézengő fiatalokkal. A szerkesztőségünkhöz fordultak segítségért.

K. G.

– A 11 éves kislányom biciklivel indult az édesapjához – mondta a helybeli édesanya. – A nevelőintézetnél, a falu központjában két tizenéves fiú, akik az intézetben lakó lányokhoz jöttek, trágárságokat kiabáltak a kislányomnak. A gyerek nagyon megijedt, az édesapja hozta haza. Ezután a párommal az intézethez mentünk, számon kértük a fiúkat, akik mindent tagadtak.

– A gyermekotthonban élő tizenéves kislányok védték a fiúkat – tette hozzá. – Ezek után elindultunk haza. Addigra az egyik fiú a házunkhoz jött és megpróbálta a páromat tettlegességre bírni. Telefonon elértem a polgármesterünket, tőle remélve segítséget. Ő felhívta a böhönyei őrsöt. Addig a szomszédság a segítségünkre sietett, elzavartuk a két fiút. A rendőrök bő egy óra múlva ide is értek. Az éjszakánk ébren telt, mivel fenyegetéssel mentek el a fiatalok. Reggel átmentem a nevelőintézethez, ahol nem értek rá velem foglalkozni.

Kérdésünkre a rendőrség megerősítette, hogy valóban érkezett hozzájuk bejelentés, az elmondottak alapján az ügyeletes megállapította, hogy sem szabálysértés, sem bűncselekmény nem valósult meg, azonban tájékoztatta a bejelentőt, hogy zaklatás miatt magánindítvánnyal élhet, amelyet a legközelebbi rendőrőrsön megtehet. Zaklatáshoz azonban tartós háborgatás szükséges. A rendőrök a két fiatalembert a település egyik utcájában megtalálták, igazoltatták és felhívták a figyelmüket arra, hogy tartsák be az együttélés szabályait.

Kerestük a nagyszakácsi gyermekotthont is, tőlük hivatalos tájékoztatást nem kaptunk, annyit azonban sikerült megtudnunk, hogy a két fiatalember nem a gyermekotthon lakója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában