Gyász

2017.07.18. 14:02

Elhunyt Kertész János, a Gulag utolsó kaposvári túlélője

Kilencvenéves korában elhunyt Kertész János, a Gulag, azaz a szovjet büntetőtáborok embertelen rendszerének utolsó kaposvári túlélője.

Kertész János egyetlen „bűne” az volt, hogy leventeként tizenhét éves korában, 1944-ben a keletről előrenyomuló oroszok elől Ausztriába menekült, s ott angol hadifogságba esett. Nem sokkal hazatérte után elfogta a szovjet állambiztonság: az oroszok az angol fogságra való tekintettel kémkedéssel vádolták. A kegyetlen bánásmód miatt és a fenyegető kivégzés elől 1946-ban Nagykanizsán megszökött, sokáig bujkált, de 1947 augusztusában ismét letartóztatták. A magyar hatóságok kiadták őt a szovjeteknek, akik egy abszurd „bírósági” ítélettel Szibériába küldték; 1947 októberében, húszévesen ítélte húsz év kényszermunkára, ezenkívül öt év száműzetésre egy budapesti szovjet hadbíróság terrorista akciók előkészítéséért, kémkedésért és hazaárulásért – amit persze soha nem követett el. (A helyzet képtelenségét mutatja, hogy egy idegen hatalom „hazaárulásért” ítélhetett el egy magyar állampolgárt a magyar fővárosban…)

Kertész János összesen hét lágerben, nyolc éven át raboskodott az irkutszki körzetben. 1955 novemberében térhetett haza Magyarországra, ahol csak 1964-ben törölték a bűnügyi nyilvántartásból a szovjet katonai bíróság által koholt vádak alapján kiszabott büntetését.

A megpróbáltatásairól mindig tárgyilagosan és higgadtan beszélő Kertész János élete végéig hivatásának érezte, hogy honfitársai – és különösen a magyar fiatalok – minél többet tudjanak meg a szovjet Gulag valóságáról. A rendszerváltozás után tartott élménybeszámolói sok ifjú és idősebb kaposvárival ismertették meg a 20. századi történelem egyik legsötétebb fejezetét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában