Repkedtek a nyilak

2017.07.06. 13:35

Összecsapások a Balatonnál, csatazajtól volt hangos Fenyves

Felelevenedett a pozsonyi csata a fenyvesi harcmezőn, 1110 évvel a dicsőséges győzelmünk után azokra hős katonákra emlékeztek, aki nem hagyták, hogy egy bajor őrgróf vezette had kiirtsa a magyarokat.

Turbéki Bernadett

Súlyos csapást mértek az egyesített nyugati csapatokra a magyar honvédők. A Pannónia visszaszerzésére indult Luitpold bajor őrgróf csellel, és 100 ezer fős hadseregével akarta megszerezni területeinket. A magyar, csupán 40 ezer fős törzsszövetségi könnyűlovasság némi furfanggal és egyéni harcmodorával azonban áthúzta a bajorok számításait. Ezzel a magyarok első jelentős, honvédő ütközetüket vívták meg. Ám erről a 907-es, pozsonyi győzelemről alig regélnek a krónikák, a bajor hadtestből ugyanis hírvivők sem maradtak. A korabeli, bajor évkönyvekből, passaui halottas könyvekből csupán annyit gyanítanak a történészek, hogy 1110 évvel ezelőtt július első napjaiban több egyházi méltóság is hirtelen elhunyt, „véletlenül” a dicsőséges Pozsonyi csata idején. Erre a győzelemre emlékeztek szerdán Balatonfenyvesen.

– Irtsátok ki a magyarokat! Ezzel a paranccsal érkeztek a magyarok lakta területekre az ellenséges csapatok – meséli Krizse Gyula, a Fenyves Termál 2008 Kft tulajdonosa. – Ha akkor nem védik meg őseink a területet, amit egyszer már sikerült megszerezni, akkor valószínűleg nem lennének magyarok a Kárpát-medencében – teszi hozzá. Krizse Gyula ötlete volt, hogy az évforduló kapcsán megelevenedjen a múlt a Balaton parton is. – Novemberben jött az ötlet, amikor Kassai Lajos lovasíjásznál tettem látogatást, hogy a fenyvesieknek is látniuk kell őt, ám javaslatára színesítettük a rendezvényt azáltal, hogy több hagyományőrző csoportot is meghívtunk. Nem titkolt célunk, hogy visszahozzuk a köztudatba a Pozsonyi csata jelentőségét.

– A Kárpát-medence hadtörténete elevenedik meg kronológiai sorrendben a keltáktól a rómaiakon át a huszárokig. Én nem csak a magyarokat, hanem valamennyi lovasíjász népet képviselem itt – mondta Kassai Lajos, aki bemutatójában már azzal is elkápráztatta a nézőket, hogy a lelátó tetejéről lőtt a küzdőtéren felállított céltáblába.

Az egyik percben még kelták riogatták a nézőket, majd a következő pillanatban rómaiak törtek rájuk a II. század idejéből. – A 90-es években eleinte csak fegyvereket gyártottunk, majd 2000-től csapatba rendeződtünk, és a fegyverekhez a korhű menetfelszerelést is elkészítettük – meséli Kiss Gábor, a Komáromból érkezett római légió vezetője. – Szeretjük kipróbálni a korabeli életformát. Nem csak bemutatókra járunk, saját örömünkre is tesszük ezt. – Már gyalogoltak teljes menetfelszerelésben 340 kilométert több napon át, pihenőiken korabeli római ételeket fogyasztottak. A menetelésből a közönségnek is ízelítőt nyújtottak. A középkori palotaélet idejét a Szent György Lovagrend képviselte, és a Töki Huszárok lovasbemutatója is felelevenítette a magyarok harcmodorát, amely az évszázadok alatt átformálódott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában