De nehéz az iskolatáska

2017.08.25. 07:00

Beiskolázási támogatás: jól jön a segítség a becsengetés előtt

Több ezer forinttal is segíthetik az iskolakezdést a munkáltatók, vannak, akik már a napokban fel is vehették a beiskolázási támogatást. A kaposvári önkormányzat ugyancsak segítséget nyújt, a beiskolázási támogatást szeptember közepéig lehet igényelni.

Sipos Zsolt több mint öt éve dolgozik az egyik kaposvári nagyvállalatnál mint gépkarbantartó. Az idén egyik gyermeke hatodik osztályos lesz, a másik most kezdi az első osztályt. Munkahelyétől beiskolázási támogatást kapott, ami – mint ahogy fogalmazott – nagy segítség a családjuknak, mert két gyermek esetében nem kevés költség a tanévkezdés.

A Videoton Elektro-Plast Kft. kaposvári és a marcali telephelyükön összesen négymillió forinttal támogatja a szülőket – mondta el Budai Mónika. A humánerőforrásvezető hozzátette: hosszú évek óta minden iskolakezdés előtt adnak beiskolázási támogatást az iskoláskorú gyermekkel rendelkező dolgozóiknak.

– Az idén nettó 7500 forintot kapnak gyermekenként a szülők – mondta el lapunk érdeklődésére Budai Mónika. – A kaposvári telephelyünkön 451 gyermeket érint, Marcaliban pedig 75-öt. A legtöbben már le is adták a szükséges kérelmet, így már augusztus elején meg is kapták a támogatást.

A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. 35 ezer forint támogatást nyújt iskoláskorú gyermekkel rendelkező dolgozóinak. Ihárosi Péter, a vállalat szóvivője kiemelte: már hagyomány, hogy segítik a beiskolázást. s a támogatást iskolai Erzsébet utalványban kapják meg az alkalmazottak július végén.

Az iskolakezdést Kaposvár városa is támogatja. Soványé Varga Anita, az önkormányzat szociális irodájának vezetője elmondta: a várostól azok kaphatnak beiskolázási támogatást, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben nem részesülnek és a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az 57 ezer forintot. A segítség egyszer adható évente, 10 ezer forint összegben. A kérelmeket a szociális irodába kell eljuttatni szeptember 15-éig. Tavaly egyébként a kaposvári önkormányzat 400 gyermek tanévkezdését segítette így.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában