A legkeresettebb szakmák

2017.08.25. 20:00

Hosszú a lista – íme, ezek a hiányszakmák Somogyban!

Megpróbáltunk utánajárni, mely munkakörökbe keresnek leginkább dolgozókat Somogyban. A nyár tovább apasztotta a munkanélküliek számát a megyében. A kereslet azonban nem csökkent a munkaerő iránt, kapkodnának a bolti eladók, pultosok után, sőt még kézi mosót és vasalót is keresnek a megyében.

Kovács Gábor

Somogy munkaerő-piacát a szezonalitás jellemzi, amelynek pozitív foglalkoztatási hatása a tavaszi hónapoktól már jelentkezik, közölte kérdésünkre küldött válaszában a Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya. A regisztrációban szereplő álláskeresők állománya az idei évben áprilistól indult csökkenésnek, ez a tendencia azóta is folytatódik. Ebben a közfoglalkoztatás különböző formáinak keretén belül meghirdetett álláshelyek mellett az egyes gazdasági ágakban, így a kereskedelemben, a vendéglátásban, a szálláshely-szolgáltatásban, a mezőgazdaságban, illetve az építőipar területén átmeneti jelleggel jelentkező munkalehetőségekben való elhelyezkedések töltöttek be meghatározó szerepet.

A 2107. június 20-ai zárónapon 14 068 álláskereső szerepelt a megyei nyilvántartásban, ami az egy hónappal korábbinál 653-mal (4,4 százalékkal) bizonyult alacsonyabbnak, míg a márciusi adatokhoz képest 5 ezer fős, 26 százalékos csökkenést jelentett.

2017 júniusában megyénkben összesen 1468 főre vonatkozó új munkaigényt jelentettek be a munkáltatók, amelyeknek a kétharmadához támogatói igény is társult. Az újonnan bejelentett 969 támogatott álláshely 52 százaléka a bérjellegű támogatásokhoz fűződött, míg a 48 százalékuk a közfoglalkoztatás különböző módozataihoz kapcsolódott. A támogatott állások héttizede szakképzettséget igénylő foglalkozásokra vonatkozott. Ezen kívül a bolti eladók, az általános irodai adminisztrátorok, a pultosok, a pincérek, és a szakácsok iránti igények képviseltek jelentősebb nagyságrendet.

A támogatási igény nélkül benyújtott állások 499 személy számára kínáltak munkavégzési lehetőséget. Ebben a körben is jelentős hányadot (36 százalékot) képviseltek a szakképzettséget nem igénylő, egyszerű foglalkozásúak iránti igények, így például a takarító, a konyhai kisegítő, a kézi mosó, vasaló, illetve a segédmunkás munkakörök betöltésére irányuló állásbejelentések. 45 főre vonatkozó munkaerőigény benyújtás történt az összeszerelők körét illetően, illetve további 40 főt kerestek műanyagtermék-gyártó gép kezelőjének a munkakörébe.

Ezen kívül bolti eladó, pék, édesipari termék gyártó, kőműves, festő és mázoló, fafeldolgozó gép kezelője, és gyártósor mellett dolgozó, valamint pultos munkakörökben ajánlottak a foglalkoztatók összességében 10 és 20 fő közötti létszámot érintően nem támogatott munkalehetőséget.

Lassan elfogynak az álláskeresők

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a júliusi zárónapon 274 700 álláskereső szerepelt, több mint 17 ezerrel kevesebb, mint egy éve, közölte a privatbankar.hu. Júliusban 43 500 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 14,1 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 3,6 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 11 százaléka, 30 100 volt pályakezdő. Az álláskeresők 28,2 százaléka – 77 300 ember – tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 10,5 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál. Az NFSZ adatai szerint júliusban 147 600 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 41 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 46,3 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában