Vízi biztonság

2017.08.21. 07:00

Kevesebb feladatot adott a nyár a siófoki strandi mentőknek

Siófok 17 kilométeres partszakaszán 18 vízimentő dolgozik, a Nagystrandon lévő elsősegélynyújtó helyen pedig mentőtiszt vagy orvos lát el folyamatosan szolgálatot.

Krausz Andrea

Pontos számok még ugyan nincsenek arról, hányan fordultak meg a strandokon, de Pintér Tamás, a Balaton-parti Kft. ügyvezető igazgatója annyit elmondott, hogy mostanáig már elérték a tavalyi forgalmat. Az augusztus 20-a utáni időszak időjárásától is függ, hogy túl tudják-e szárnyalni a 2016-os adatokat, hivatalosan szeptember 17-ig tartanak nyitva.

Kevesebbszer kellett a fürdőhelyeken segítséget nyújtani balesetek miatt, az átlagosnál is jobb volt eddig a szezon – mondta Kasza Géza, a siófoki strandok egészségügyi szolgálatát irányító mentőtiszt. A szakember hangsúlyozta, munkaterületük az 1,80 méteres vízmagasságot jelző bójákig tart, tehát a sekély vízben történt esetek tartoznak a mentőszolgálathoz. A mélyvízi mentés a gyorshajóval rendelkező vízirendészet hatásköre, akiket adott esetben ők értesítenek.

Súlyos beavatkozást igénylő, életmentő eset a siófoki strandokon egyszer fordult elő. Egy lengyel fiatalember a lépcső alján próbált fejest ugrani, aminek csigolyatörés lett a vége. A gyors és szakszerű ellátásnak, valamint a későbbi műtétnek köszönhetően most már tünetmentesen lábadozik a fiatal férfi. Pozitív lett a történet vége, szerencsére nem okozott maradandó sérülést az ugrás.

A kagyló- és az üvegvágások, a strandjátékok valamint a harmadfokú riasztásos meleg már több feladatot adott. Rosszullétet, fejfájást, hányingert, hányást okozott helyenként a magas UV-sugárzás. A napégések viszont szemmel láthatóan csökkentek, csak azoknál fordult elő ilyen sérülés, akik nem megfelelő faktorszámú napvédőszert használtak. A darázscsípés is gyakori volt, három esetben vénás injekcióval kellett közbelépni a komoly allergiás tünetek miatt. Kasza Géza elmondta, a kisebb forgalmú partszakaszokon a vízimentők nyújtanak elsősegélyt, akiknek kéthetente gyakorlatot is tartanak.

Az előrejelzések szerint egyébkén a hétvégi hidegfront után a következő hét közepétől a hónap végéig kánikulamentes, igen kellemes nyári idő várható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában