Államalapítás

2017.08.18. 17:17

Zenével, tűzijátékkal ünnepel Somogy

A hétvégén és a Nemzeti Ünnepen számos programmal készülnek a somogyi települések. Nagybajomban öntik össze a Nemzet Kenyeréhez a búzát, Kaposváron a Városligetbe csábítanak a programok, míg Siófokon a Bor és Kenyér Ünnepén koncertekkel, no meg tűzijátékkal várják a városba érkezőket.

Koszorus Rita

12 helyszínen borul fénybe az égbolt augusztus 20-án. Marcaliban, Siófokon, Zamárdiban, Kaposváron, Fonyódon, Balatonfenyvesen, Balatonmáriafürdőn, Balatonvilágoson, Balatonújlakon, Balatonberényben, Balatonföldváron és Balatonszemesen lesz tűzijáték a Nemzeti Ünnepen.

Ennél azonban jóval több településen lesznek rendezvények államalapító Szent István ünnepén. Nagybajomban városnapot és langalló fesztivált tartanak a hétvégén, vasárnap pedig megszentelik az újkenyeret is. Emellett számos program, sütőverseny és gyerekeknek kézműves programok várják az ideérkezőket.

Marcaliban vasárnap reggel szentmisével kezdődik az ünnepség, majd felavatják Boldog Gizella szobrát a városi fürdőben, ezután este folytatódnak a programok a Megarox Nemzeti Ünnep ihlette zenés-táncos összeállításával és végül tűzijátékkal.

Siófokon a Bor és Kenyér Ünnepén fellép a Balaton Táncegyüttes, a New Level Empire és a Kerekes Band is. Bor és kenyérszentelés szerepel a vasárnapi programban, de a Város Bora cím is ekkor talál gazdára. Az ünneplést itt is tűzijáték koronázza.

A megyeszékhelyen a Kossuth téren ünnepélyes zászlófelvonással kezdődik az állami ünnep. A Városligetben családi játékos sportvetélkedők, póniovi és a Magyar Honvédség toborzó napja várja az érdeklődőket. A színpadon délután gyerekműsorok, este pedig a Somogy Táncegyüttes és a Somogy Zenekar lépnek fel, majd este tíz órakor tűzijátékkal zárul az ünnep.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában