Pöfögés

2017.09.03. 17:09

Vonatok között a legkisebb, de ma is zakatol

Hagyományosan szeptember első hétvégéje Balatonfenyves a vonatfüttyről és a kellemes zakatolásról szól, ez ugyanis a Kisvasút Napja.

Koszorus Rita

Forrás: Marcali Portál

Idén huszadjára gyűltek össze a déli-parti településen a kisméretű vasparipa szerelmesei, akiket térzenével, különvonatokkal és kézműves foglalkozással, valamint modellvasút kiállítással vártak a szervezők. A megnyitót követően a zenélő kisvonattal indultak az utasok Somogyszentpálra, ahol a hivatalos peronátadó után a Pécsi Fúvós Zenekar gondoskodott a hangulatról.

Forrás: kisvasut.hu

Az ünnepi alkalomból egyébként ötvenszázalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosított a MÁV-START azoknak, akik kipróbálták a nem mindennapi utazási élményt.

A Kisvasút története 61 évvel kezdődött, eleinte Imremajor és Balatonfenyves között lovak vontatták a kocsikat. Az állami gazdaság területéről a szerelvényekkel szállították a mezőgazdasági terményeket, tőzeget, mésziszapot. Ma már a turistáké a kisvasút, s utazás közben a Nagyberek páratlan és érintetlen szépségében is gyönyörködhetnek, amint áthaladnak azon az Mk48-as dízelmozdony vontatta szerelvénnyel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában