Mesterség

2017.10.03. 20:00

Értéket teremtenek – sző, fon, nem takács, közmunkás

Van, ahol zöldséget termelnek, máshol állatokat gondoznak a közmunkások. Kelevízen és Hosszúvízen pedig kosarakat és szőnyegeket készítenek.

Góz Lilla

A napsütésben megtelt az egyik ház udvara fonó asszonyokkal Kelevízen. Itt készítik a kosarakat a közmunkások. Teri néni 11 évesen tanulta meg ezt a mesterséget, azóta társait is megtanította rá. A vesszőt úgy vásárolja az önkormányzat, majd megáztatják és miután elég jól hajítható, készülnek is belőle a fonott használati tárgyak.

– Az ötlet úgy jött, hogy olyan tárgyakat akartunk készíteni, amelyek hasznosak – mondta el a település polgármestere Vargáné Balatincz Krisztina. – Kosárra mindig nagy szükség volt a mezőgazdasági munkák során, emiatt kezdtünk el vele foglalkozni. Kelevíz vezetője hozzátette: szerettek volna egy olyan tevékenységet végeztetni a közmunkásokkal, mely télen is ad elfoglaltságot, továbbá a régi szakmák, mint a kosárfonás is kihalófélben van, ezt szeretnék újra felvirágoztatni. A kezdetek óta már tökéletesítették a vesszővel való munkát, nemcsak kosár, hanem szennyes tartó, ajándéktárgyak, fotel vagy éppen virágtartót is készítenek. A termékeiket a héten állították ki az önkormányzatnál, ahol meg is lehet vásárolni a portékát.

– Sok mindent elvittek már, kelendő volt a kutyakosár is, most kaptunk egy megrendelést egy mózeskosárra – mondta el Károly Árpádné. Hozzátette: a jó alapanyag elengedhetetlen. – Már kitapasztaltuk, hogy jól meg kell áztatni a vesszőt, a nagyobb kosárhoz vastagabb vessző kell, míg a kisebbhez vékonyabb – véli Károly Árpádné.

Hosszúvízen varrógéptől hangos a település központja. Szoknyák, táskák és szőnyegek készülnek. – Szerettünk volna termelői munkát végezni, a mezőgazdasági munkára nem alkalmasak a területeink, a föld rossz minőségű, ezért a növénytermesztést kizártuk, az állattenyésztés hétvégi és ünnepnapokon is elfoglaltságot jelent, ezért gondoltuk úgy, hogy könnyűipari termelésbe fogjunk – mondta el Botos Ivett, a település polgármestere.

Horváth Ildikó március óta tagja a csapatnak. Ma is élénken emlékszik első munkájára, amelyet meg is kapott. Azt mondta: nagyon szeret itt dolgozni, átlagosan 2-3 óra alatt készít el egy rongyszőnyeget.

A településen remélik, jövőre is kapnak állami támogatást, így tovább tudnák bővíteni a profilukat és megvásárolhatnák a jelenleg még bérelt szövőszékeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában