attrakció

2017.10.04. 14:00

Hat méter magas lombkoronasétány épült a Desedánál

Eddig csak földön és vízen, szerdától azonban már a levegőben, a lombkorona-szinten is ismerkedhetnek a természet szerelmesei a Desedával és annak élővilágával. Hat méter magas és húsz méter hosszú, játszótérrel egybekötött sétányt adott át a nagyközönségnek a SEFAG Zrt. az arborétummal szemben. A 20 millió forintos beruházás az erdők közjóléti szerepét erősíti.

Turbéki Bernadett

Fotó: LANG ROBERT

– A mostani beruházás nem egy önálló létesítmény, hanem a desedai kalandpark része – mondta Jakó Gergely, a SEFAG Zrt. vezérigazgató-helyettese, aki azt is elárulta, nem véletlenül választották ezt a helyet a létesítménynek. – A tópart ezen részét télen is sokan látogatják a korcsolyázási lehetőség miatt. A lombkoronasétány ebben az időszakban is használható lesz. Amikor lehullanak a levelek, teljesen új dimenzió nyílik meg a természetkedvelők előtt. Azt tapasztaljuk, hogy közjóléti objektumainkat egyre többen látogatják, s a Földművelésügyi Minisztérium is támogatta a megvalósítást. Régen az erdők szinte el voltak zárva a nagyközönség elől, csak a tulajdonos és a gazdálkodó léphetett be a területre. Manapság kinyitottuk a természetet a kirándulóknak – mondta Jakó Gergely.

Somogyban már van egy nagyobb lombkoronasétány Kaszón, ám a Desedán nem a méret számított. – A beruházás jövőre is folytatódik, így úgy gondoltuk, több kisebb létesítmény alkot majd egy nagy egységet – tájékoztatott Máté János erdészeti igazgató, aki egyik ötletgazdája volt a mostani létesítménynek. Egy évig készítették elő a projektet, amit öt ember épített meg három hónap alatt valamivel több, mint 20 köbméter tölgyfából.

– Az ismeretterjesztés mellett úgy gondoltuk, hogy kiváló játéklehetőséget is biztosítunk a gyerekeknek, mert a kisebbeket még nem igazán érdekli a látvány, ám a csúszda annál inkább – mondta Merczel István műszaki osztályvezető, aki végig bábáskodott a sétány létrehozásánál.

 

Az ünnepélyes megnyitón Szita Károly, Kaposvár polgármestere átadta a szalagátvágás lehetőségét a gyerekeknek, miután az erdészek munkájáról mesélt nekik, valamint felfedte a Desedára vonatkozó további terveket. Az utóbbi három évben 2 milliárdot költöttek a tó létesítményeire. 2018 végéig a város újabb 500 millió forintot szán Magyarország egyik legnagyobb összefüggő vízfelülettel rendelkező tavának fejlesztésére.

– A SEFAG-gal együttműködve, egymás munkáját erősítve használjuk ki a lehetőséget – mondta a polgármester. – Tervezzük a toponári csónakház felújítását, ahol egy fitneszparkot is létesítünk. Egy 5 kilométeres vízitúra útvonalat hozunk létre, lesznek új padok, és információs táblák is. Harmadik elemként pedig a strandot korszerűsítjük: új büféépületeket és játszóteret, valamint röplapdapályát tervezünk a területre – tette hozzá Szita Károly.

A horgászni vágyókról sem feledkeznek meg: a kilátónál ők is megfelelő körülmények között hódolhatnak majd szenvedélyüknek. Ugyanitt a gyerekek is találnak majd elfoglaltságot a tervezett vizes játszótéren. Tardi Tamás, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke a látványberuházást értéknövelő beruházásnak nevezte, és kiemelte, hogy a Deseda természeti kincseit továbbra sem szabad rejtegetni.

A Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola harmadik osztályos tanulói azonnal birtokba is vették az új sétányt, amely három felé ágazik a magasban. – Olyan, mint egy csirkeláb – állapították meg a kislányok. – Szép a kilátás, és sok mindent lehet látni: gombát, növényeket, madarakat – vélték a kisfiúk. A létesítményt a tanítónénik is örömmel fogadták. – Évente többször jövünk a tóhoz a gyerekekkel – mondta Kis Bankné Brudics Terézia. – Tavaly az erdő témakörnél végigjártuk a környéket – tette hozzá Tóthné Kiss Katalin.

A sétányhoz a látványosságot is igyekeznek majd közelebb hozni: madáretetőket telepítenek majd a környékre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában