megemlékezés

2017.10.22. 20:55

„Nagy Imre a szabadság és az összetartozás szimbóluma”

Hagyományosan október 23 előestéjén emlékezett meg a Magyar Szocialista Párt Kaposváron, Nagy Imre mártír miniszterelnök szülővárosában.

Koszorus Rita

Az Együd Árpád Művelődési Központban gyűltek össze a Magyar Szocialista Párt (MSZP) szimpatizánsai, a párt hagyományos megemlékezésére. A K2 Színház Holdkő című előadásából hallhatott a közönség részleteket, amely megalapozta az est alaphangulatát. Hiszen az USA-ban élő magyar 56-os menekültek visszaemlékezéseiből olvastak fel részleteket, mindezt zenével vegyítve.

Harangozó Gábor, a párt megyei elnöke beszédében méltatta Nagy Imre egykori miniszterelnököt és bírálta az Orbán-kormányt. – Döntsük meg a nemzeti együttműködés rendszerét, hogy utána építhessünk egy demokratikus pluralizmust – mondta el beszédébe Harangozó Gábor.

Hiller István, az MSZP választmányának elnöke röviden visszaemlékezett az 1956-os eseményekre, s ő is Nagy Imre nagyságát emelte ki. – A forradalom előestéjén érdemes kimondani és elhatározni a demokrácia arányok és mértékek remek egyvelege – mondta Hiller István. A baloldali politikus hozzátette: az ahogy ki akarják satírozni Nagy Imre képét jelképesen 1956 tablóiról úgy borul fel ez az arány.

Hiller István kijelentette: kormányváltást akarnak a szocialisták. – Új magyar demokráciát, alkotmányt és új köztársaságot akarunk – húzta alá Hiller István. – A negyedik Magyar Köztársaságot együtt fogjuk kikiáltani jobboldali demokraták és baloldali demokraták. Több lehetőséget akarunk a fiataloknak, azt szeretnénk, hogy azoknak a százezreknek, akik elhagyták a hazát érdemes legyen hazajönniük.

Pintér Attila, az MSZP kaposvári elnöke a párt 56-os ünnepségén arról beszélt, hogy lokálpatrióta kötelezettségük a kaposváriaknak megemlékezni Nagy Imréről és a fiatalabb generációknak is elmondani, mi is történ 61 évvel ezelőtt. – Nagy Imre olyan személy, akire büszkék lehetünk politikai megosztottság nélkül. Az összetartozás és a szabadság szimbóluma is egyúttal.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke ünnepi beszédében kiemelte, a szocialisták számára az ünnep nem idézőjeles – utalva ezzel Szanyi Tibor szocialista EP képviselő mai Facebook-posztjára. A pártelnök hallgatóságának felvázolta a szocialisták programját.

– Mi magyar szocialisták hisszük és valljuk, hogy ki lehet emelni az embereket a szegénységből – fogalmazott Molnár Gyula. – Lehet magasabb adót fizetni a gazdagoknak, alacsonyabbat a szegényeknek. Hisszük, hogy az igazságos politika Magyarországon arról szól, hogy mindenkinek legyen biztos munkája, lakása, télen tudjon fűteni és ki tudja váltani gyógyszereit, és ha van rá lehetőség hónap végén félre tudjon tenni. Ezek egyszerű célok, de megvalósítható célok, erről szól a baloldal programja, erről szól az ajánlat a nemzetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában