túl meleg lakások

2017.11.03. 17:30

Ablakon kidobott pénz – az utcát fűtik a lakók a társasházban

Folyamatosan szellőztetnek a lakók a Búzavirág utca egyik társasházában, ugyanis az sem ritka, hogy 26-27 fok van a lakásokban. Mivel nem szereltek föl egyedi hőmérséklet-szabályozókat, a lakások többségében éjjel nappal 24 fok felett van a hőmérséklet. Az üzemeltetést ellátó lakásszövetkezet képviselője azt mondta: vannak lakók, akik fáznak, hozzájuk igazították a fűtést.

Huszonöt és fél fokot mutatott a hőmérő délelőtt 11 órakor az egyik kaposvári lakásban a Búzavirág utcában, amikor, kint szikrázóan sütött a nap. Ám előfordult olyan is, hogy 29 fokot mértek az egyik lakásban, erről fotókat is mutat a magasföldszinten lakó hölgy.

– Folyamatosan szellőztetünk, s nem csak én, a lakók többsége is – ecsetelte a helyzetet Pappné Horváth Ágnes. – Éjjel nappal 24-25 fok felett van a hőmérséklet, sokszor arra ébredek, hogy kiver a víz. Huszonöt fokban aludni nyitott ablaknál nem túl komfortos. A társasház a panelfelújítás során 2004-ben teljesen megújult. Kicserélték a nyílászárókat, új szigeteléssel látták el, s nem csak a falak, a tető és az alagsor is szigetelést kapott. A fűtést azonban nem bántották.

Az egyedi hőmérséklet-szabályozó helyett azt kérték, hogy a külső hőmérséklethez igazítsa a rendszer a belső hőt. A lakók akkor közösen megállapodtak abban, hogy a belső hőmérséklet 22-23 fok legyen. A szigetelések után azonban az átlaghőmérséklet 25 fok a lakásokban még a leghidegebb mínuszokban is. Az utcát fűtik, mert mindig nyitva van az ablak. S ez a fűtésszámlán is látszik. A teljesen szigetelt lakások téli fűtésszámlája meghaladja a havi 25 ezer forintot, ráadásul az elszámoláskor rá is kell fizetniük.

A társasház üzemeltetését ellátó Rózsa Lakásszövetkezet elnöke Bíró Jánosné kérdésünkre elmondta: a lakóközösség igényeihez igazították a fűtést. Mivel az alagsorban is élnek családok, ráadásul gyermekkel, hozzájuk igazították a hőfokokat. Az egycsöves rendszernek köszönhetően így előfordulhat, hogy a magasabb emeleteken néhány fokkal melegebb van.

– Hatvanhárom lépcsőházat üzemeltetünk, de ilyen problémával még nem találkoztunk – tette hozzá. – Igaz, a panelfelújítások során máshol a fűtést is korszerűsítették, a lakásokat egyedi hőfokszabályozóval látták el, így nem fordulhat elő, hogy egymástól függjenek a lakók. A kérdéses lakóközösségtől amúgy nem érkezett az utóbbi hónapokban a problémával kapcsolatos bejelentés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában