eredményes pályázatok

2017.11.03. 16:41

Kevesebb gyerek jár iskolába, de 2020 után több lesz a diák

Kétezer-tizenhat októberében 12 ezer 325 tanuló járt általános iskolába, 2017 októberében csak 11 ezer 854.

K. G.

Minimálisan csökkent a Kaposvári Tankerületi Központ intézményeibe járó gyermekek létszáma egy év alatt, ám a jövőben már enyhe növekedéssel számolnak, hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a tankerület vezetője, Stickel Péter tartott pénteken éves tevékenységükről. Míg az illetékességi területükön 2016 októberében 12 ezer 325 tanuló járt általános iskolába, 2017 októberében csak 11 ezer 854. 2016-ban gimnáziumban 2137-an folytattak tanulmányokat, 2017-ben 2095-en. A szakgimnáziumba járók száma viszont nem változott: 267-en voltak 2016-ban, 2017-ben pedig 268-an.

A tankerületben jelenleg 81 településen működik óvoda és 55 helyen iskola. Az aprófalvas térségben 16 iskolában mostanra 50 alá csökkent a létszám, ez pedig kritikussá is válhat, értékelték a helyzetet. A tankerület tájékoztatójából kiderült, hogy a fiatalok elvándorlása is oka lehet a gyermekszám csökkenésének. A születési számokat figyelembe véve azonban a következő tanévtől stagnál, illetve 2020 után növekedést mutathat a beiratkozó diákok száma.

– Pályázati szempontból mind az európai uniós, mind a hazai források elnyerésének tekintetében kimagasló évet zárt a stabilan gazdálkodó Kaposvári Tankerületi Központ, hangsúlyozta Stickel Péter igazgató. 2017-ben több mint 3,3 milliárd forint támogatást nyertek el, és további 1,26 milliárd forintos projektek még döntési, illetve szerződéskötési szakaszban vannak. Ezzel az egyik legjobban pályázó tankerület lett a kaposvári.

Stickel Péter kiemelte a Határtalanul programot, amelynek keretében 703 somogyi diák utazhatott a Felvidékre, Erdélybe és Horvátországba. A tankerület projektjei közül a legjelentősebb, hogy egymilliárd forintból megújulhat a Babócsai Gábor Andor Általános Iskola. Az átépítés részleteiről Berta Andrea igazgató számolt be. Stickel Péter pozitív példaként említette még a kaposvári és a barcsi önkormányzatot, Kaposváron az úszás-, illetve korcsolyaoktatást támogatják, Barcson pedig az úszást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában