megbecsülés

2017.11.21. 20:00

Elismerés a szakmának – könyvtárosokat köszöntöttek Kaposváron

Azokat köszöntötték kedden a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban, akik hosszú ideje könyvtárosként dolgoznak. A könyvtár születésnapja alkalmából szervezett ünnepséget szakmai nappal kötötték össze.

Gyeszát Zsolt

Az intézményben 1962 óta köszöntik azokat a munkatársakat, akik tíz, húsz, harminc, esetleg negyven éve dolgoznak a megyei könyvtárban vagy Somogy megye közkönyvtáraiban. Ehhez a hagyományhoz csatlakozott 2010-ben a Kaposvári Egyetem könyvtára is – hangzott el a megyei és városi könyvtár, illetve a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Somogy megyei szervezete által rendezett ünnepségen.

Horváth Péter, a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár igazgatója köszöntőjében gróf Festetics László szerepét is felidézte a könyvtár létrejöttét illetően. Az igazgató kérdésünkre elmondta: fontosnak tartja a szakmai napot, hiszen aktuális témákról tanácskoztak. A kötetlen beszélgetés során a megye könyvtárosai is megoszthatták egymással a jó gyakorlatokat.

Mint megtudtuk, nemrégiben egy országos olvasásszociológiai felmérés is készült, melynek kiértékelése zajlik. Horváth Péter szerint lényeges, hogy megtudják, miben térnek el a mostani válaszok a korábbi évek felméréseitől. Úgy véli, fontos visszajelzés lesz a szakma számára, amikor publikussá válnak az eredmények.

Hasonlóképpen látja Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság alelnöke. Mint mondta, komoly állapotjelzés lehet a szakma számára, többek között azzal kapcsolatban, hogyan állunk az olvasáshoz, az irodalomhoz vagy a digitális kultúra milyen kapcsolatban áll az olvasáskultúrával.

Gombos Péter kérdésünkre elmondta: az látszik, hogy bizonyos műfajok, például a képregények előtérbe kerültek a gyerekek olvasási szokásait illetően. A szakember szerint ez a példa is fontos jelzés, melyet az iskolák és a könyvtárak sem hagyhatnak figyelmen kívül a jövőben. Úgy véli: önmagában megérne egy külön kutatást a terület.

Sokakat köszöntöttek

Oláh Lajosné, Kaposvár alpolgármestere köszöntőjében arról is szólt, hogy csak kevés olyan hely van, ahol ciklusonként köszöntik a dolgozókat. Mint mondta, ez a fiatalok számára azt jelenti, milyen megbecsülést várhatnak az elkövetkezendő időkben, az idősebbek számára pedig tényleg a megbecsülést.

A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár több megyei könyvtárost is köszöntött az ünnepségen tíz, húsz, harminc éves munkaviszonyukért. Negyven évi munkájáért Peitlerné Takács Évát, a Lengyeltóti Művelődési Ház és Könyvtár vezetőjét köszöntötték egy bronz emlékplakettel.

A 2005-ben létrehozott „A könyvtárért, az olvasókért díjat” a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár könyvtárosainak titkos szavazata alapján az intézmény egy dolgozója kaphatja meg. Az idén Horváth Jánost ismerte el ily módon a szakma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában