kutatás

2017.11.10. 09:00

A sulinyuszi oldja a stresszt? Kiderül az új kutatás során

Nyuszik segíthetik a kisdiákok stresszoldását, kommunikációját és közösségi életét. A Kaposvári Egyetem egy kutatása során több általános iskolába visz nyulakat terápiás céllal. Ez, az úgynevezett állat asszisztált kísérlet több hónapon át tart.

Stanics Adrienn

Hatalmas öröm ujjongás fogadta a 3 hónapos oroszlánfejű nyulat a Kisfaludy iskola 1.a osztályában. A gyerekek már nagyon várták érkezését, ugyanis év eleje óta készülnek a fogadására. Az osztály kézről kézre adta fehér szőrű kisállatot. A gyerekek nem tudtak betelni vele. – Már nagyon sokat hallottunk a nyusziról, amelyik jönni fog. Még a mai matematika feladat is a nyusziról szólt. Nagyon cuki

állat. Most, hogy megsimogathattam, tényleg nagyon aranyos és puha a bundája – meséli Pető Lara. A nyuszit a fehér színe miatt az egyik mesehősről, Olafnak nevezték el. Az osztályfőnök abban bízik, nemcsak a tananyaghoz tudják használni a 3 hónapos állatot. – A szülőkkel és az iskola igazgatójával is egyeztettünk, hogy fogadhatjuk a nyuszit. A gyerekek megtanulhatják a felelős állattartást, az egymáshoz való pozitív kapcsolódást. A nyuszival fejleszthetjük a kommunikációt, a társas kompetenciát. Remélem nemcsak az oktatásban vesszük hasznát hanem a társas viselkedésben is- sorolja a kisállat pozitív hatásait Molnárné Bajzik Melinda, a Kisfaludy Utcai Tagiskola pedagógusa.

A kutatás a Kaposvári Egyetem gyógypedagógiai intézete, valamint a vadbiológiai és etológiai tanszék együttműködésével valósul meg. Az úgynevezett állat asszisztált pedagógia eddig leggyakrabban terápiás kutyákkal dolgozott. A nyúl viszonylag újdonságnak számít. A kutatók most arra a kérdésre keresik a választ, hogy az állatok bevonásával csökkenthető-e az iskolai stressz. – A gyermekek

részéről azt várjuk, hogy nyugodtabbak lesznek. A stressz szintjük lecsökken. A különböző stresszből, idegeskedésből adódó tünetek elmúlhatnak vagy nem jelennek meg. Az állatok részéről pedig arra leszünk kíváncsiak, hogy mennyire bírják a kiképzést, amit itt a sok gyermek okoz számukra- magyarázza a kutatás lényegét a Kaposvári Egyetem docense dr. Molnár Marcell. A gyerekekhez

hetente jönnek a Kaposvári Egyetem hallgatói, akik foglalkozásokat is tartanak és a gyerekeket is vizsgálják. Megfigyeléssel és kérdőívekkel figyelik a változást.

Ezeket a tapasztalatokat majd pszichológusok összegzik. A másfél éves projekt során a nyúllal és nyuszi nélkül is eltöltenek hónapokat a gyerekek, hogy a kutatóknak legyen összehasonlítási alapjuk. A másfél évig tartó felmérésben a Kisfaludy Utcai Tagiskolán kívül a Rákóczi Tagiskola és a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ egy-egy osztálya is részt vesz. A kutatók azt mondják: már több más kaposvári iskola is jelezte szívesen részt vennének a kísérletben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában